Rendhagyó módon zajlott a Csepel BC-Veszprém fiatal tehetségének az ünneplése. A 70 kilogrammosok eredményhirdetésekor nagy taps közepette természetesen Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke - egyben a századik magyar olimpiai bajnok – helyezte Zsanett nyakába az arannyal ékesített nemzeti színű szalagot. Illendően köszöntötték válogatottbeli és klubedzőit is. S miután a fiatal lány felkészítésében részt vett több pesti és veszprémi szakember is, természetesen nekik szintén kijárt a dicsőség.

Az igazán szívet melengető jelenet azonban ezt követően zajlott: egy zömök, szemmel láthatóan a birkózósportban élő személyt szólítottak. A berhidai Nesó Sándort, Németh Zsanett első edzőjét. Aki miután gratulált egykori tanítványának, egy szépen faragott kis díszdobozt nyújtott át a meghatott ünnepeltnek.

- Biztos voltam abban, hogy éremmel térsz haza, ezért készítettem neked ezt a kis emléket – mondta akkor a meghatottságtól és az átélt izgalmaktól rekedt hangon a nevelő edző. – Legyen hová tenned ezt a gyönyörű medáliát.

A községben komoly hagyományokra visszatekintő szakosztályban ismerkedett meg ugyanis a sportág alapelemeivel az újdonsült világbajnok. Bátyját kísérte el az egyik edzésre, amikor Nesó Sándor a szőkésbarna, rövid hajú hat-hétéves forma kisgyereket fiúnak nézte, s párba állította az egyik gyakorlatnál. Ekkor derült ki a tévedés, de ez már nem változtatott azon a tényen, hogy Zsani ott ragadt a lelkes kis csapatban. Mi több, nem sokkal később szorgalma és igyekezete példaképpé emelte.

- Olyannyira, hogy egy idő után Horváth Viki, Vörös Eszter, Pleszinger Zsuzsi személyében már neki is voltak hozzáillő edzőpartnerei – emlékezett vissza Nesó Sándor a kezdetekre. – A sok munka eredményeként aztán sorban jöttek az eredmények is.

Előbb a diákolimpiákon, majd később korosztályában és súlycsoportjában egyre jobban jegyezték a nevét. Ezért aztán nem véletlen, hogy amikor 2008-tól a berhidai szakosztály szüneteltette a működését, Zsanett átkerült Veszprémbe, a Dózsához. Ahol Izsák Károly és Faragó Zsolt foglalkozott vele tovább. A tehetségre azonban a fővárosban is felfigyeltek. S ugyan nem az őt „kerülgető” Dózsához, hanem a csepeliek szakosztályához került, de így sem járt rosszul. Felvették a Csanádi Árpád testnevelés tagozatos gimnáziumba, s kollégiumi elhelyezést kapott.

- Természetesen én is elutaztam Szombathelyre és végig drukkoltam Zsani meccseit. Jobban mondva, rekedtre üvöltöttem magam – folytatódott az egyébként nyugdíjas fafaragó-népművész őszinte visszaemlékezése. – Az pedig különösen jólesett, hogy nekem is, mint egyszerű, névtelen nevelőedzőnek szintén lehetőséget biztosítottak arra, hogy üdvözöljem egykori tanítványomat, s átadhassam neki egyszerű, szerény kis ajándékomat.

Az biztos, hogy a későbbiekben akár olimpiai babérokra is esélyes versenyző – hiszen még mindig csupán tizenhét éves – az első vébéaranyára tekintve mindig jó érzésekkel gondol majd vissza Berhidára. A díszdoboz mindig emlékeztetni fogja…