"Az ETO NB III-as szereplésére is csak halvány reményt látok"

Borkai Zsolt, Győr polgármestere kijelentette, hogy a Győri ETO biztosan nem lesz ott ősszel az NB I-ben.
 
 

"Az ETO NB III-as szereplésére is csak halvány reményt látok"

Borkai Zsolt, Győr polgármestere kijelentette, hogy a Győri ETO biztosan nem lesz ott ősszel az NB I-ben.
 
 
 
 
 

"Az ETO NB III-as szereplésére is csak halvány reményt látok"

Borkai Zsolt, Győr polgármestere kijelentette, hogy a Győri ETO biztosan nem lesz ott ősszel az NB I-ben.

Bár nyilvánvaló, hogy a szakadék szélén táncol a Győri ETO, eddig nem mondták még ki az érintettek, hogy kizárt az NB I-es folytatás. Most a város polgármestere,Borkai Zsolt megtette mindezt a Népszabadság hasábjain.

- Biztosan most annyit lehet tudni, hogy az ősztől nem az NB I-ben szerepel az ETO futballcsapata, ugyanakkor csak halvány reményt látok az NB III-as szereplésre és arra is, hogy valamiképpen megmentsük az utánpótlást – kezdte a politikus, majd hozzátette azt is, sokkal nagyobb az esély arra, hogy a zöld-fehéreknek a megyei osztályok valamelyikéből kell újrakezdeniük.

Az utánpótlással kapcsolatos félelmeit Borkai az ATV.hu cikke szerint így fejtette ki:

- Természetesen a srácok elveszítése fájna a legjobban, de a helyzet az, hogy kétszázmilliós köztartozása miatt nem kaphat licencet a kft., ily módon a korosztályos csapatok sem nevezhetők majd a bajnokságokba. Arra talán lenne mód, hogy a fiatalokat valahogyan másik klubba menekítsük, és edzéslehetőséget teremtsünk a számukra, de melyik szülő hagyja nálunk a kölykét, ha az csak tréningezhet, de soha nem játszhat meccset?

Hozzátette, szerinte az MLSZ akár a szponzori bevételeiből kiegyenlíthetné a számlát, így megmenthető volna legalább a helyi utánpótlásfutball.

Borkai Zsolt arra sem tudott biztató választ adni, hogy mi lesz az ETO stadionjával. „Higgye el, fogalmam sincs. De ha semmire nem találunk megoldást, akkor nem tehetünk mást, be kell szántanunk a pályát” – nyilatkozta.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.