Fél évezred hiányzott az (egyik) ünnepségen...
A honi jelentős hungarikumok közül az egyik - ha nem a legrégebbi - a kettészakítottság. Eseményekben gazdag történelmünknek talán nincs is olyan pillanata, amikor az ország népét nem osztotta volna meg valamilyen vita. Ezek után tehát egyáltalán nincs abban semmi furcsa, hogy a megyei napilapnak, a Naplónak a 70 évvel ezelőtti alapítására emlékező vendégek (ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban) más és más helyszinen gyülekeztek.
Az egyik helyen fény-pompa-csillogás, welcome-drink és feszes protokoll. Ünnepi közhelyeket pufogtató politikusok, (mai...) közéleti személyiségek és zömében üres széksorok. A másikon sokkal szerényebb körülmények között a kezdeti meghatottság után egyre oldodó hangulat, majd számolgatás.
- Téged se hívtak meg "oda"?
- A történtek után el sem mentem volna!
- Te pedig hogy-hogy nem oda mentél?
Ugyanis a szépen gyarapodó társaságban nem csupán olyanok voltak, akiktől tavaly soha nem feledhető módon vált meg a jelenlegi vezetés, hanem olyanok is, akik a velük való szolidaritás miatt a "száműzöttek" társaságát választották. És közben folyt a számolgatás:
- Te hány évig is "szolgáltál"?
Volt aki nagy szerényen kettő, de volt olyan is, aki 42 évet "vallott" be. És ahogyan szaporodott az emlékeket idéző társaság, úgy nőtt az izgalom is. Összesen már háromszáz, majd négyszáz év - negyedszáz újságíró, tollforgató és fotóriporter "számláján"... Közben pedig jöttek a telefonok is:
- Sajnos most nem lehetek veletek, de lélekben ott vagyok!
Aztán egyszer csak kiderült, elérték az ötszázat, a fél évezredet! Ha összeadják, akkor összességében ennyi időt töltöttek el valamilyen minőségben a Naplónál. A sportszerűség azonban végül azt diktálta: ne is hasonlítgassunk. Azt azonban a késő esti távozáskor megállapították, hogy minden rosszban van valami jó. Ez a nap lehet valaminek a kezdete is...
S történeti távlatban bizonyára az is kiderül majd, hogy kik szakították ketté ezt a szerencsétlen országot? S benne a veszprémi sajtót?