Tüntettek az egészségügyi dolgozók

Kedd délután "a romokban levő egészségügy" miatt két felvonulást is tartottak Budapesten.
 
 

Tüntettek az egészségügyi dolgozók

Kedd délután "a romokban levő egészségügy" miatt két felvonulást is tartottak Budapesten.
 
 
 
 
 

Tüntettek az egészségügyi dolgozók

Kedd délután "a romokban levő egészségügy" miatt két felvonulást is tartottak Budapesten.

A Clark Ádám tértől és a Hősök terétől is tüntetők indultak el a városon át követeléseiket hangoztatva.

A tüntetők egyik fele a Clark Ádám téren gyülekezett, majd a Lánchíd, a József Attila utca és a Nádor utca érintésével vonultak a Kossuth Lajos térre. A menet elején egy kisteherautó haladt, amelyből zene szólt, azt követte egy mentőautó, majd pedig a tüntetés jelképei következtek: egy hordágyon, egy hullazsákban fekvő, nővérruhába öltöztetett próbababa és egy tolókocsiban ülő bábu, amely egy táblát tartott a karjaiban, amelyre azt írták, hogy "Retró ellátás, retró bérek!". A tömeget egy óriási molinóval vezették fel, amelyen az akciószervezet jelszava volt olvasható: "Értetek, értünk, veletek". A szervezők szerint a tüntetésen 4-5000-en vettek részt.

A másik tüntetés résztvevői a Hősök terén gyülekeztek. A legtöbb demonstráló fehér pólóban, fehér lufival jelent meg és zöld, kék, fekete szalagot tűzött ki magára. Sokan érkeztek az ország távolabbi megyéiből; a szervezők tájékoztatása szerint 95 autóbusszal csaknem 5 ezren jöttek vidékről a rendezvényre és még csaknem ezren a fővárosból. A szervezők szerint itt is 5000 ember lehetett jelen.

A két demonstráció résztvevői ezután az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkársága elé vonultak, itt adott át két petíciót Zombor Gábor államtitkárnak Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke és Balogh Zoltán MESZK-elnök.

A demonstráción az MTI cikke szerint "meglepetésvendégként" megjelent Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke is. Amikor színpadra lépett, a tömeg fújolásba, sípolásba kezdett, az EDDSZ elnöke nem tudta végigmondani beszédét. A rendezvényen felolvasták a MESZK és az EDDSZ elnökének közös nyilatkozatát, melyben együttműködési készségüket fejezték ki az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók érdekében; a dokumentumban külön pontban kitértek az egészségügyi ágazatban dolgozók életpályamodelljére, beleértve a gazdasági és a műszaki területek dolgozóit is.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.