Ismét bajnok a Veszprém!

Sorozatban nyolcadszor, összesítésben 23-adszor lett bajnok a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben.
 
 

Ismét bajnok a Veszprém!

Sorozatban nyolcadszor, összesítésben 23-adszor lett bajnok a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben.
 
 
 
 
 

Ismét bajnok a Veszprém!

Sorozatban nyolcadszor, összesítésben 23-adszor lett bajnok a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben.

Ebben a szezonban eddig ötször találkozott a két csapat, és mindig a Veszprém győzött. A múlt szombati összecsapáson a Tisza-partiak közel 45 percig remekül tartották magukat ellenfelük otthonában, nagy erőbedobásra kényszerítették a május végi Bajnokok Ligája Final Fourra is készülő Veszprémet, ám "kipukkadtak", az utolsó bő negyedórát elveszítették 9:4-re, a meccset pedig 29:23-ra.

A keddi találkozó előtt köszöntötték az utolsó szegedi mérkőzésére készülő Vadkerti Attila csapatkapitányt, akire a következő idényben már nem számít Juan Carlos Pastor vezetőedző. A játékos felnőttként kizárólag a Pick színeiben szerepelt, bajnokságot, kupát, tavaly pedig EHF Kupát nyert, a londoni olimpián negyedik volt a válogatottal. A társak az ő nevével és mezszámával ellátott, "Köszönjük Körte!" feliratú pólóban álltak fel a kezdéshez, a klub vezetői, majd az ellenfél kapitánya, Nagy László is ajándékot adott át a két kisgyermekével a parkettre kifutó játékosnak.

Eleinte felváltva vezettek a csapatok, majd 5:5-nél Blazevic és Chema ugrott egymásnak, mindkettőjüket kiállították a játékvezetők. Később is nagy volt a feszültség, sorra jöttek a kétperces büntetések. Az egyik létszámfölényes szakaszból a veszprémiek jöttek ki jobban, majd amikor ők kerültek emberhátrányba, Ilyés egészpályás, üres kapus gólt dobott.

Amikor kicsit megnyugodtak a kedélyek, a Veszprém védekezése összeállt, és fokozatosan húzott el, ráadásul Mikler kivédte Parrondo hétméteresét. Nem maradt el az időkérés, ám a 23. percben már 13:8-ra vezettek a vendégek. Különösen Ilic volt elemében, szórta a gólokat. A 17:10-es félidei állásnál már tízszer volt eredményes.

A második játékrészben mindent egy lapra feltéve rohamozott a Szeged, amely többször emberelőnybe is került, és sikerült feljebb kapaszkodnia, 42. perc: 20:19. A vendégek azonban a nagyon kritikus szakaszokban megfelelően összpontosítottak, és mindig akadt valaki, aki új lendületet adott a csapatnak.

A 47. percben, 29:24-nél időt kért a Szeged, de nem tudott közelebb férkőzni, mert ekkor Lékai remekelt, sorozatban háromszor talált be. Ezzel el is dőlt a meccs és vele együtt a bajnoki cím sorsa.

Az utolsó másodpercekben Vadkerti jött be a pályára, és ő dobhatta a találkozó utolsó gólját.

Jegyzőkönyv. Férfi kézilabda NB I. döntő, második mérkőzés: MOL-PICK Szeged – MKB-MVM Veszprém 29:31 (10:17). Szeged, 3000 néző. V.: Herczeg, Südi. Pick: Sierra – Prodanovics 2, Zubai, Kallman 6, Blazevic, Ilyés 4, Bombac 3 (2). Csere: Wyszomirski (kapus), Balogh Zs. 4 (3), Ancsin 3, Vranjes 1, Parrondo 2, Garcia 3, Vadkerti 1. Veszprém: Mikler – Zeitz, Nagy L. 2, Chema Rodríguez, Nilsson 3, ILICS 14 (4), Ugalde 4. Csere: Alilovic (kapus), Schuch, Gulyás, Iváncsik G. 4, Terzic, Lákai 4, Marguc.

Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–3. 6. p.: 4–5. 10. p.: 6–8. 14. p.: 8–8. 23. p.: 8–13. 26. p.: 9–14. 40. p.: 17–20. 47. p.: 19–24. 49. p.: 20–25. 52. p.: 22–26. 55. p.: 24–28. 58. p.: 25–30.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.