A palánkok alatt a munka vette át a főszerepet

A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosarasainak a célja egy, a korábbinál is stabilabb és ütőképesebb közösség kialakítása.
 
 

A palánkok alatt a munka vette át a főszerepet

A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosarasainak a célja egy, a korábbinál is stabilabb és ütőképesebb közösség kialakítása.
 
 
 
 
 

A palánkok alatt a munka vette át a főszerepet

A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosarasainak a célja egy, a korábbinál is stabilabb és ütőképesebb közösség kialakítása.

A nyáron kialakult a következő évadbeli játékoskeret, nagyvonalakban összeállt a másodosztályú kosárlabda-sorozatban legutóbb negyedik helyen végzett HOYA-Pannon Egyetem Veszprém felkészülési programja.

Az NB I/B-s bajnoki nyitány „előrehozatala” okán (…a pontvadászat várhatóan szeptember közepén kezdődik el), a bakonyiak már a jóval alőbb nekiveselkedtek az ilyenkor szokásos erőgyűjtésnek. Az alapozás során természetesen komoly hangsúly lesz a megfelelő kondíció megszerzésén, de a fizikai feladatokon túl a labdák is előkerülnek a szertárból. A vezetőedző, Mérész Csaba mindent megtett azért, hogy az egyetemi csarnokban ne unatkozzanak a tanítványai. Az új szerzemények hamar felvették a ritmust, így könnyen azonosultak a tréningek hangulatával. A klubnál mindenki azon van, hogy a kereten belül egyensúly jöjjön létre, egység teremtődjön, mert a társaság ilyenformán lehet igazán sokra hivatott. Az új és még erősebb garnitúra létrehozásánál voltak szempontok, amiket a "funkcionáriusok" nem hagytak figyelmen kívül – szem előtt tartották a stabilitásukat, a határaikat, a korlátaikat és a költségvetésüket.

Az egyesülethez négy új sportoló – Blaskovits László, Jilling László, Hegedűs Attila és Helmeczi András – csatlakozott a holt idényben. Az elöljárók olyan spílereket kerestek, akik az adott és jól működő szerkezetbe, illetve alaptaktikába beilleszthetők, továbbá csapatban gondolkodnak. Magyarán nem csupán a játéktudásuk miatt választották őket, a jellemük és a személyiségük is meggyőzte a döntéshozókat arról, hogy itt a helyük. Az elmúlt hetekben tehetséges fiatalok is dolgoztak a felnőttekkel; ez nagy lehetőség nekik, lévén, Kámán Tamásék mellett fejleszthetik a kompetenciájukat. Ily’ módon minden jel arra mutat, hogy a csapat kispadja ezután nem lesz rövid.

– Esélylatolgatásokba nem mennék bele, hiszen a legtöbb helyen még alakulnak a keretek, csapatok – mondta Mérész-edző. - Nem ígérhetek sikereket, érmeket, ugyanakkor egy kemény, harcos gárdát látnék a parketten, amely a végsőkig küzd. Nem kétséges, a liga továbbra is sok acélos alakulatot számlál majd, rajtunk kívül vannak még jó csapatok a mezőnyben. Ám mi ezúttal sem másokkal törődünk, kizárólag magunkkal és a teendőinkkel foglalkozunk.

- Tudjuk, hogy nagyok az elvárások velünk szemben. Most azon fáradozunk, hogy egy eredményes és mindenkire veszélyes seregünk legyen, amely gyors és agresszív kosárlabdát játszik, s ahol mindennek az alapja a csapatszintű védekezés. Fontos, hogy a jó szellemű társaság csapatként funkcionáljon és teljesítse az alapvető célkitűzéseket. A felsőházi rájátszásban szeretnénk részt venni, tehát a Nyugati-csoport első négy helyének egyikén zárni az alapszakaszt. A feljutásról, az élvonalról nem óhajtok „agyalni”, nekünk nem az A-csoportra kell fókuszálnunk. Persze azon leszünk, hogy versenyben legyünk a minél jobb pozíciókért.

Az egylet az alapterve szerint halad, tudják, mit kell csinálni annak érdekében, hogy elérjék a céljaikat. Az első gyakorlásokat arra is felhasználták, hogy a régi és új arcok megismerjék egymást. Lényeges, hogy valamennyi sportoló áldozatot hozzon a közösségért, az egyéni szándékok a csapatérdek mögé szoruljanak. Mindenkinek be kell állni a sorba, úgy végezni a feladatát, ahogy azt a szakvezető kéri. Miután a holt idényben nem eresztettek le teljesen (…ha idejük engedte, akkor mozogtak), ha nem is kicsattanó örömmel, de jó hangulatban végezték a Starhon Katalin adjunktus által előírt erőnléti és koordinációs, valamint az edző által gondozott kosárlabda-képzési feladatokat, amikből hetente összesen nyolc-tíz volt.

Az NB I/B-s bajnokság a klub honlapja szerint előreláthatólag szeptember harmadik hétvégéjén indul.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.