Iványi Gábor is felajánlja állami díjait

"Díjaimat én is aukcióra bocsátom, a bevételt pedig a kirekesztettek és megszomorítottak javára kínálom fel."
 
 

Iványi Gábor is felajánlja állami díjait

"Díjaimat én is aukcióra bocsátom, a bevételt pedig a kirekesztettek és megszomorítottak javára kínálom fel."
 
 
 
 
 

Iványi Gábor is felajánlja állami díjait

"Díjaimat én is aukcióra bocsátom, a bevételt pedig a kirekesztettek és megszomorítottak javára kínálom fel."

- Megválok én is azoktól a kitüntetéseimtől, melyeket az elmúlt években kaptam – jelentette be Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője.

1997-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2003-ban Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság Elnökének Arany Érdemérmét, 2006-ban pedig Sólyom László a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta számomra – idézte fel közleményében Iványi Gábor.

Mindhárom alkalommal azt a segítő munkát ismerték el köztársasági elnökeink, melyet munkatársaimmal együtt évtizedek óta végzek – írta a NOL cikke szerint.

"Mostani döntésemmel egyrészt kifejezésre akartam juttatni tiltakozásomat én is azzal szemben, hogy a gyűlöletkeltés, rasszizmus és szidalmazás a napi politika eszközévé vált, és elismerést érdemel a mai Magyarországon."

Döntésemmel a többi tiltakozó melletti szolidaritásomat is kifejezésre akartam juttatni. Ha nem a „visszaküldés” formáját választottam az azért van, mert ugyanoda kellene postáznom kitüntetéseimet, ahonnan a tiltakozás tárgyát kiváltó elismerés is származik. Ezért, követve Haraszti Miklós példáját, díjaimat én is aukcióra bocsátom. A bevételt a kirekesztettek és megszomorítottak javára kínálom fel – közölte. (Így tett Hodosán Róza volt SZDSZ-es politikus is - a szerk.)

A hatalom adományozta címek nélkül is lehet valaki „lovag” – hangsúlyozta Iványi. Kierkegaard Ábrahámot a hit lovagjának nevezte. Ha kevésbé emelkedetten akarok fogalmazni, akkor a Koldus és Királyfi meséjéből az Álmok és Árnyak Birodalma káprázat-lovagjának címe is megtiszteltetés annak, aki egy kisgyerek rongyai mögött is kész ösztönösen felismerni a herceget – zárult Iványi Gábor közleménye.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.