Idén is tart nyílt napot a Petőfi Színház

A programot zenés műsor színesíti a színművészek és gyerekszereplők előadásában.
 
 

Idén is tart nyílt napot a Petőfi Színház

A programot zenés műsor színesíti a színművészek és gyerekszereplők előadásában.
 
 
 
 
 

Idén is tart nyílt napot a Petőfi Színház

A programot zenés műsor színesíti a színművészek és gyerekszereplők előadásában.

A Veszprémi Petőfi Színház idén is nyílt nappal indítja az évadot, amelyre szeretettel hívja a közönséget. Szeptember 17-én, szombaton 15 órától gyermekeket és felnőtteket egyaránt várnak a játékos, zenés programra a színházkertbe.

A nyílt nap során lehetőség lesz színházi körjáratot tenni a „Petőfi-triciklivel”, kvízjátékon részt venni színházi nyereményekért, majd benevezni a „Hétpróba a Bérletekért” programra a színház kulisszái mögött.

A kulisszajárás közben az érdeklődők betekintést kapnak a produkciók kialakításán túl a sikerhez nélkülözhetetlen háttérszakmába is.

Újdonságként bemutatkozik a Theatrica asztali társasjáték is, valamint a hagyományokhoz híven egész délután kedvezményes bérletvásárlási lehetőség várja a nézőket.

A nyílt napot zenés műsor színesíti majd a teátrum színművészeinek és gyerekszereplőinek előadásában. A színpadon láthatják az ide látogatók Halas Adelaidát, Módri Györgyit, Dominek Annát, Terescsik Esztert, Szeles Józsefet, Máté P. Gábort, Keller Mártont és Kusnyér Annát.

A rendezvény (nem kívánt) esőhelyszínének a színház előcsarnokát tervezik.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.