Győzött és előzött a Dunaferr

Vereséggel kezdte a futsal NB I alapszakaszának második körét a Veszprém, amely 4:2-re alulmaradt a Dunaferr vendéglátójaként.
 
 

Győzött és előzött a Dunaferr

Vereséggel kezdte a futsal NB I alapszakaszának második körét a Veszprém, amely 4:2-re alulmaradt a Dunaferr vendéglátójaként.
 
 
 
 
 

Győzött és előzött a Dunaferr

Vereséggel kezdte a futsal NB I alapszakaszának második körét a Veszprém, amely 4:2-re alulmaradt a Dunaferr vendéglátójaként.

Rangadóval kezdődött az alapszakasz második köre: a második helyen álló 1. FC Veszprém a harmadik Dunaferrhez látogatott. Tar révén az első játékrész derekánál a mieink jutottak vezetéshez (0:1), Horváth azonban egyenlített öt perccel a szünet előtt, 1:1.

Egy perc sem telt a második felvonásból, amikor Klacsák góljával megszerezte a vezetést a Dunaújváros, 2:1. Józsa góljával a 27. percben már két gól volt az előnyük, 3:1. Az exveszprémi Németh pedig háromra növelte azt a 33. minutumban, 4:1. Boromisza Dániel ráadásul piros lapot kapott, igaz, a bakonyiak – Füzy jóvoltából – a klub honlapjának tudósítása szerint még így is szépítettek, 4:2.

A dunaújvárosiak győzelmükkel megelőzték a veszprémieket a tabellán.

Jegyzőkönyv. Futsal NB I, 10. forduló: Dunaferr – 1. FC Veszprém 4:2 (1:1). Dunaújváros, 200 néző. V.: Viczián, Flinta. Dunaferr: Reveland – Varga, Hosszú, Horváth N., Klacsák. Csere: Varsányi, Rigó (kapusok), Schrancz, Fridrich, Horváth Sz., Józsa, Fekete, Németh P., Csányi. Edző: Fehér Zsolt. Veszprém: Schmidmajer – Bognár, Tatai, Boromisza G., Hoffer. Csere: Spandler (kapus), Finta, Boromisza D., Füzy, Tar, Petróczi, Sándor. Edző: Madarász János.

Gólszerzők: Horváth N. (16.), Klacsák (21.), Józsa (27.), Németh P. (33.), ill. Tar (12.), Füzy (38.).

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.