Bosszantó vereség a dánoktól

Nagyon nehéz helyzetben a magyar válogatott.
 
 

Bosszantó vereség a dánoktól

Nagyon nehéz helyzetben a magyar válogatott.
 
 
 
 
 

Bosszantó vereség a dánoktól

Nagyon nehéz helyzetben a magyar válogatott.

A magyar női kézilabda-válogatott négy góllal kapott ki úgy, hogy négy hétméterest is elhibázott. Két meccsből két vereség eddig a mérleg, gólokkal kell verni Montenegrót a továbbjutáshoz.

Mivel a csehek elleni nyitómeccsen kikapott Kim Rasmussen sérülésektől tizedelt csapata, így jól jött volna egy bravúr a dán válogatott ellen. Amilyen sok hibával indult a mérkőzés mindkét oldalon, voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor fel is villant ennek a lehetősége.

Az első harminc percben szoros volt a küzdelem, a dánoknak jött ki jobban a lépés a szünet előtt, de sikerült kétgólos távolságban maradnunk, 10:12. A második játékrészben több lehetőség is volt az egyenlítésre, egyikkel sem sikerült azonban élni, Görbicz hetest is hibázott. A dánok szedték össze magukat hamarabb, szép csendben kezdtek ellépni, az utolsó negyedórát már háromgólos fórban várhatták. Bár voltak fellángolások a hajrában, egyszerűen semmi sem jött össze a fontos pillanatokban.

Közben hátul nem tudta a csapat semlegesíteni a dán támadásokat, Kiss 28 lövésből például csak 5-öt tudott kivédeni a 60 perc alatt. A túloldalon Toft jobban teljesített, főleg a második félidő második felében voltak fontos védései, 29 magyar kísérletből 11-et hárított.

Ami még bosszantóbb, hogy négy hétméteresünk is kimaradt, három Görbicz, egy pedig Triscsuk nevéhez fűződik, mindhármat a cserekapus Reinhardt védte.

A magyar válogatott így a 24.hu híre szerint két mérkőzés után két vereséggel áll, soha nem kezdtük még két zakóval az Európa-bajnokságot. Pénteken Montenegró lesz az ellenfél. És akkor most jöhet egy kis matekozás:

- ha legalább négy góllal verjük Montenegrót, akkor megvan a továbbjutás a középdöntőbe,

- ha a csehek pontot szereznek a dánok ellen, akkor elég az egygólos győzelem is Montenegró ellen,

- a döntetlen vagy a vereség a magyar csapat búcsúját jelenti.

Jegyzőkönyv. Női kézilabda-Eb, C-csoport, 2. forduló: Magyarország–Dánia 19:23 (10:12). A magyar csapat gólszerzői: Görbicz 6, Kovács 5, Triscsuk 3, Kisfaludy 2, Hornyák, Klivinyi, Bódi 1-1.

A csoport állása: 1. (és már továbbjutott) Dánia 4, 2. (és már továbbjutott) Csehország 2 (54:50), 3. Montenegró 2 (49:49), 4. Magyarország 0 pont.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.