Nem igaz Lázár János kijelentése

Tarlós: 59 milliárdot fizethetünk vissza az EU-nak a 4-es metró miatt!
 
 

Nem igaz Lázár János kijelentése

Tarlós: 59 milliárdot fizethetünk vissza az EU-nak a 4-es metró miatt!
 
 
 
 
 

Nem igaz Lázár János kijelentése

Tarlós: 59 milliárdot fizethetünk vissza az EU-nak a 4-es metró miatt!

Tarlós István szerint 59 milliárd forintnyi lehet majd az az esetleges európai uniós büntetés, amelyet kiszabhatnak Magyarországra a 4-es metró beruházásának - az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt - szabálytalanságai miatt.  

A főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, a főváros teljes mellszélességgel a kormány mellett áll, és részt vesz bármilyen legális jogi akcióban az esetleges visszafizetés mérséklésére.

- Az ügyben az Európai Bizottság még nem hozott határozatot – jegyezte meg. Elmondta, a kormány által közölt 76,6 milliárd forintos büntetés “egy szélső érték, (…) nem valószínű, hogy realizálódna”. Ez “valójában inkább 59 milliárd” – tette hozzá a főpolgármester.

Ahogyan korábban megírtuk: az OLAF közlése szerint nem igaz Lázár János kijelentése, miszerint csak a 2010-et megelőző időszakvól tártak fel súlyos szabálytalanságokat.

Tarlós István a 24.hu információi szerint közölte azt is: a BKV-nak és a DBR Projekt Igazgatóságnak vannak érvei arra, hogy ezt az összeget csökkenteni lehessen.

- Ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, vitatni kell az összeget, bármekkora is legyen – hangsúlyozta Tarlós István, aki a budapesti olimpiát ellenző helyi népszavazási kezdeményezésre vonatkozó kérdés kapcsán azt kérte a fővárosiaktól, hogy aki szereti a várost, ne írja alá az aláírásgyűjtő ívet, mert az olimpiával Budapest jól járna.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.