Beleállt az MSZP az olimpiai aláírásgyűjtésbe

Kedden a főváros húsz pontján a szocialisták is gyűjteni kezdték az aláírásokat az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezéshez.
 
Húsz helyszínen megkezdte az MSZP kedden az aláírásgyűjtést a budapesti olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezéshez. Az aláírókat a párt budapesti irodáiban is várják.

A párt honlapján azt írták, "ezermilliárd forintokat elkölteni a közösből nem lehet az emberek megkérdezése nélkül".

Miközben a párt aktivizálta magát, a Fővárosi Közgyűlésben január végén több fővárosi MSZP-s polgármester is leszavazta azt az LMP-s kezdeményezést, hogy Budapest vonja vissza az olimpiai pályázatot, illetve volt, aki csak tartózkodott a szavazáson. Gajda Péter (XIX. kerület), valamint Szabados Ákos (ő az MSZP, a DK, az Együtt és a PM közös jelöltjeként lett polgármester a XX. kerületben) például szeretné, ha lenne olimpia. Horváth Csaba fővárosi MSZP-frakcióvezető tartózkodott, Tóth József XIII. kerületi polgármester nem nyomott gombot.

A legutóbb vasárnap összesített adatok szerint 110 ezer aláírás gyűlt össze, de ezek között a HVG.hu információi szerint jó néhány érvénytelen is lehet. Február 17-ig 138 ezer budapesti érvényes aláírására lenne szükség.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.