Ringbe szállhat Kész Zoltán körzetében Mesterházy Attila

Veszprémben kíván indulni a 2018-as országgyűlési választásokon Mesterházy Attila, az MSZP politikusa.
 
 

Ringbe szállhat Kész Zoltán körzetében Mesterházy Attila

Veszprémben kíván indulni a 2018-as országgyűlési választásokon Mesterházy Attila, az MSZP politikusa.
 
 
 
 
 

Ringbe szállhat Kész Zoltán körzetében Mesterházy Attila

Veszprémben kíván indulni a 2018-as országgyűlési választásokon Mesterházy Attila, az MSZP politikusa.

A szocialisták volt elnöke az ATV Start című műsorában arra a kérdésre, hogy miért arra a körzetre esett a választása, ahol 2014-ben ellenzéki összefogással Kész Zoltán került be a parlamentbe, azt válaszolta, hogy a főváros 11. kerületében, ahol most lakik, Molnár Gyula jelenlegi pártelnök kíván indulni, és mint született veszprémi adott volt a helyzet.

Mesterházyt „egyhangúlag választotta meg a párt”, hozzátette, ez a választás az MSZP-ben belüli képviselőjelöltekről szól: - Az is benne van a pakliban, hogy ha elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki pártokkal, az MSZP összes jelöltjének úgy kell ehhez állnia - ahogy eddig is volt -, hogy a tárgyalások eredményeként változhat természetesen a 106 személy – folytatta Mesterházy Attila.

Lázár Jánoson és Fazekas Sándoron kérné számon Mesterházy Attila, hogy miért védi a kormány Kiss Szilárdot, akiről az Alkotmányvédelmi Hivatal többször is megállapította: személye nemzetbiztonsági kockázatot rejt. A politikus a Startban azt mondta: az Információs Hivatal politikai nyomásra hagyhatta figyelmen kívül, miként üzletelnek vízumokkal a moszkvai nagykövetségen. Mesterházy Attila szerint az is komoly kérdéseket vet fel, hogy Kiss Szilárd miért tarthatta meg az útlevelét előzetes letartóztatása után.

- Hogyhogy nem tudtak arról, hogy egyébként ezt az embert Moszkvában egy orosz bíróság korábban már elítélte vízummal való üzletelés végett, és büntetést is kapott, tehát van egy jogerős bírósági ítélet is – kérdezte Mesterházy.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.