Ez volt az idei Március 15...

Fütyülés, brüsszelezés és oligarcházás az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepén.
 
 

Ez volt az idei Március 15...

Fütyülés, brüsszelezés és oligarcházás az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepén.
 
 
 
 
 

Ez volt az idei Március 15...

Fütyülés, brüsszelezés és oligarcházás az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepén.

Megkezdődött a választási kampány, és épp az idei március 15-én. Juhász Péter az Együtt elnöke néhány tucat emberrel kifütyülte Orbán Viktort a 20 ezer ember részvételével zajló állami ünnepségen, amiből kiabálás, lökdösődés és sérülés is lett. Juhászék akciója az ellenzéki oldalon sem tetszett mindenkinek, a Fidesz pedig sorosozásra és az ellenzék alkalmatlanságának bizonygatására használta fel. Több ezren voltak azon a civil felvonuláson, amelyen Majtényi László beszélt. Egyedül az MSZP nem tartott nyilvános rendezvényt az index.hu összeállítása szerint.

x

Reggel kilenckor felvonták a Parlament előtt az állami lobogót. A kisebb lakásnyi alapterületű, 28 négyzetméteres zászló egy 33 méteres árbócra (egy ideje már hosszú ó-val írjuk) került. Jelen volt Áder János államfő is, akit hétfőn újabb öt évre választott meg a parlament.

x

Az Együtt elnöke előre bejelentette, hogy ki fogják fütyülni Orbán Viktort március 15-én. Ezt először megtiltotta a rendőrség, végül a bíróság tegnap úgy határozott: lehet sípolni. Juhászt Pétert és a vele együtt sípolni készülő néhány tucat embert beengedték a Nemzeti Múzeum elé. Az állami megemlékezésen nagyon sokan voltak, teljesen megtelt Múzeum körút. A HM Nemzeti Rendezvényszervező azt közölte: a múzeumkerti ünnepségen "húszezer békés ünneplő mellett ötvenöt-hatvan rendzavaró jelent meg". A  rendezvényt a Valton biztosította, minden érkezőt ellenőriztek.

x

Fidelitasosok egy csoportja Juhász Péterék ellen tüntetett a Nemzeti Múzeum előtt. Nagyjából kéttucatnyian táblákat tartottak fel, amire ezt írták: "Soros fizet, Juhász fütyül". 

x

Tarlós István főpolgármester arról is beszélt, hogy „le kell győznünk a hangos kevesek által hangoztatott kishitűséget, a külső érdekeket képviselő, idegenek által épített, Petőfi, Arany, Jókai, Németh László értékeivel összeegyeztethetetlen hamis prófétákat”.

x

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a történelem során sok nagy birodalom összeomlott, de a magyar nemzet él. Beszéde második részében a nemzet megvédéséről beszélt, mégpedig Brüsszellel és az Európai Unióval szemben. "A  lázadás állapotában vannak Európa népei. Jelek vannak, amelyek üzenik: baj van a birodalomban." Orbán 1848-as párhuzama szerint 169 évvel ezelőtt is megtagadták a jogot a hatalmasok a nemzetektől, hogy átalakíthassák nemzetüket, újraszőhessék gazdaságuk szövetét, kultúrájuk kaput nyithasson az új gondolatok előtt.

x

Ma "a brüsszeli bürokraták, a liberális világmédia és a feneketlen bendőjű tőke" álszentszövetségével szemben van lázadás, mondta a kormányfő. Orbán szerint a hatalmat ezért továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani. Kijelölte a legfontosabb célokat is: Brüsszelt meg kell állítani, a határainkat meg kell védeni, a betelepítést meg kell akadályozni, "a  külföldi pénzekből fenntartott hálózatot" átláthatóvá kell tenni, és meg kell védeni a rezsicsökkentést. A beszédről részletesebben itt olvashat. 

x

Bár a hatalmas tömegben elveszett a Juhász Péterrel érkező néhány tucat ember, a sípokkal, dudákkal, kereplőkkel elég nagy zajt csaptak, ami Tarlós és Orbán beszéde alatt is hallatszott. Az állami ünnepre érkezők vérmérsékletük szerint cukkolták, sértegették vagy gyalázták az ellentüntetőket. A Valton biztonsági emberei igyekeztek elszigetelni egymástól a két felet, de így is több összetűzés, lökdösődés volt. Többen ki akarták verni a sípokat a fütyülő emberek szájából. Az egyik ilyen esetnél mindkét férfi elesett, és egyikük beverte a fejét a betonba, a mentők látták el. Az Együtt XVI. kerületi önkormányzati képviselőjét zászlórúddal verték fejbe, és volt több verekedés is. A rendőrség hét emberrel szemben garázdaság elkövetésének gyanúja miatt, egy emberrel szemben pedig szabálysértés miatt intézkedett. 

x

A Nemzeti Múzeumnál történtek után szinte azonnal sajtótájékoztatót tartott a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs azt mondta, "Juhász és bérfütyülői a mai napon ismételten bizonyították az egész ellenzék alkalmatlanságát", és provokációjukkal tönkretették több tízezer ember békés ünneplését. Hidvéghi természetesen egyet értett a Fidelitas véleményével, miszerint "Soros fizet, Juhász pedig fütyül", és nem magyar, hanem idegen érdekeket szolgál.

x

Az Együtt gyors válaszközleményben cáfolta Hidvéghi egyéb állításait: Juhász Péter pártelnök nem tagadta le az állami pénzzel kitömött, az állami ünnepet biztosító Valton biztonsági őreinek, hogy nincs nála síp. Éppen azt mondta a biztonságiaknak, hogy ha valaki bejön és nincs nála síp, ő maga ad neki. Nem igaz az sem, hogy Juhász Péter nem volt hajlandó egyeztetni a rendőrséggel. A pártelnököt 9 óra 39 perckor hívták fel telefonon, hogy 9.45-re menjen be a Teve utcába egyeztetni. Ezt természetesen nem tudta vállalni Juhász Péter, már csak azért sem, mert 10.00 órára hirdetett meg nyilvános eseményt.

x

"A miniszterelnök rendesen be van csokizva" - ezekkel a szavakkal vezette fel Vona Gábor beszédét a Március 15. téren Apáti István. Vona azt mondta: Kádár János a néplélekből megpróbálta kizárni a nemzettudatot, most pedig a fordított Kádárként működő Orbán a nemzetre hivatkozva próbálja meg kizárni a népet. Később visszatért a Kádár-nosztalgiához. Parasztember szüleire utalva azt mondta, a Kádár korban össze tudtak gyűjteni annyit, hogy ő és a bátyja diplomás lehessen. Ma, ha egy kőműves és egy hivatali dolgozó összeházasodik, tudják-e taníttatni a gyermekeiket, lesz-e telkük, házuk, autójuk, tudnak-e boldog és felhőtlen gyermekkort biztosítani? - tette fel a kérdést. Beszélt a földesúradó bevezetéséről, a luxusvagyonok megadóztatásáról. Mivel "a korrupció a nemzet mészárosa", elszámoltatást is ígért: "ebül szerzett vagyon ebül fog elvészni". A Jobbik elnöke azt is mondta: válasszák közvetlenül az államfőt, és azt se Orbán Viktor döntse el, hogy hol épüljön kisvasút, hogy stadion kell-e vagy kórház, erről is a nép döntsön.

A civil ellenzék sétát hirdetett meg az új köztársaságért, a menet élén Majtényi László a demokratikus ellenzéki pártok hétfőn leszavazott államfőjelöltje vonult. A Kossuth térnél Majtényi egy teherautó platóján állva arról beszélt, hogy  a legreménytelenebb helyzetből sem szabad feladni. 1848-ban is a semmiből tört ki a forradalom, és egy nap alatt szabad lett az ország, összeállt a nemzeti egység. "Szabadságszerető nemzetből nem akkor lesz szabad egy nemzet, amikor idegen elnyomás alól szabadul fel, hanem amikor a saját urait zavarja el". Majtényi is az oligarchaadó bevezetéséről beszélt, amit az MSZP és a Jobbik is pedzeget. Megjegyezte azt is, hogy vannak idők, amikor a  politika nem piszkos, ilyen volt például 1956. "Jöjjön el az idő, hogy megint ne legyen piszkos, és legyen mindenki politikus." 

x

Az elvileg a választás megnyeréséért küzdő egyik legnagyobb ellenzéki párt érdekes módon úgy döntött, március 15-re nem szervez nagyobb rendezvény. Botka László Szegeden, Molnár Gyula pártelnök pedig a szocialista párt által alapított Szabad Sajtó Díj átadásán beszélt. Itt azt mondta: Magyarországon nincs szabadság, testvériség és egyenlőség. Sajtószabadság sincs, mert  állami cenzúra van, állami pénzen felvásárolt, teljesen elbutított hazugsággyár váltja fel a szabad sajtót. A kormány gyűlöletet szór az országban mindenkire, a munkájáért tüntető tanárra, az orvosra, az országot komoly pénzzel támogató Európai Unióra, a rokkantnyugdíjasra és az Iszlám Állam elől menekülő filozófusra, polgárra, átlagemberre, és átkot szór az olimpiaellenes fiatalokra. Azt mondta, az MSZP-nek  nem a tisztességes, kemény munkával meggazdagodott emberekkel van bajuk, hanem "a fideszes oligarchákkal, a pöffeszkedő kiskirályokkal", akiket el fognak számoltatni.

x

Az LMP a Pilvaxnál tartott megemlékezést. Szél Bernadett azt a kérdést tette fel, vajon Petőfi, Jókai, Vasvári, vagy akár csak az első felelős kormány, akarná-e a paksi bővítést. Paks ügyében azonban most nem egy idegen hatalommal kell küzdenünk, hanem egy kormánypárttal, ami a magyar emberek akarata ellen tesz.  Hadházy Ákos az LMP másik felszólalója arról beszélt, hogy az országban ma is sok bátor forradalmár van, de  "férgek és megalkuvók". Hadházy szerint a 2018-as választásokon a Fideszt le lehet szorítani 50 százalék alá.

x

Gyurcsány Ferenc arra biztatta hallgatóságát, hogy merjenek szabadok lenni, tudjanak jó magyarok lenni, és akarjanak európaiak lenni. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a szabadság csak a demokratikus jog és intézmények uralmával egyeztethető össze, de ezt Orbán Viktor az elmúlt hét évben feldúlta. Az Együtt Orbán Viktort kifütyülő akciójáról azt mondta: "Fülemet jobban sérti az önkényúr rikácsolása, mint több száz síp hangja". Meggyőződése szerint az önkény urát a jog eszközével, választások útján kell elkergetni.

x

Meglehetősen eseménytelen pikniket tartott a Városligetben a Momentum Mozgalom. Nagy politikai megmondások nem voltak, volt viszont színházi sátor, történelmi sátor, meg kézműves sátor. A fő esemény Fekete-Győr András elnök beszéde volt késő délután, ő arról beszélt, hogy 1848 öröksége a tapasztalat, hogy új reformkorszakot kell kezdeni, és téglánként kell lebontani a közöny falát. 1848-ban tucatnyi fiatal, változást akaró ember mögé hamar felsorakozott a nemzet, és történelmi tettekre volt képes. Most ismét modernebbé, szabadabbá, frissebbé kell tenni Magyarországot, ahogy akkor sikerült.

x

A Kossuth Nagydíjat Kallós Zoltán néprajzkutató kapta. Kossuth-díjat kapott Nagy-Kálózy Eszter, Frenreisz Károly, és Tahi-Tóth László is. Széchenyi-díjas lett Tőkéczki László politológus, Hangody László ortopéd sebész, traumatológus. Állami kitüntetést kap Fa Nándor és Kieselbach Tamás  is.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.