Már 157 szervezet tiltakozik

Amerikai és európai véleményformálók fordultak nyílt levélben az Orbán-kormányhoz, hogy tiltakozzanak.
 
 

Már 157 szervezet tiltakozik

Amerikai és európai véleményformálók fordultak nyílt levélben az Orbán-kormányhoz, hogy tiltakozzanak.
 
 
 
 
 

Már 157 szervezet tiltakozik

Amerikai és európai véleményformálók fordultak nyílt levélben az Orbán-kormányhoz, hogy tiltakozzanak.

Több mint száz civil szervezet közös állásfoglalásban fejezte ki a „civil szervezeteket érő magyar kormányzati fenyegetéssel” szembeni tiltakozását. Az erről szóló közleményt az egyik kezdeményező, a Magyarországi Európa Társaság (MET) kedden juttatta el az MTI-hez.

A közleményben felidézték, hogy Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője múlt keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz ötpárti konzultációt kezdeményez a „külföldről támogatott” szervezeteket érintő törvénytervezetről. A kormány erről nemzeti konzultációt is kezdeményez.

A civilek a közleményben kijelentették: egyes politikusok odáig mentek, hogy némely civil szervezet „eltakarításának” a lehetőségét is felvetették, míg mások idegen ügynököknek nevezték őket.

Az állásfoglalást kezdeményező szervezetek elfogadhatatlannak tartják, hogy az új jogalkotási elképzelésekről és a nemzeti konzultációról csak a sajtóból értesüljenek, illetve hogy egyes politikusok nyilatkozataikban megpróbálják a civileket lejáratni és megosztani. Emellett elvárják a kormánytól, hogy az új törvény végleges formája az érintettek bevonásával, szakmai vita nyomán készüljön el. „Magyarországnak szüksége van a civilekre” – hangsúlyozták a szervezetek.

Azt írták az MNO híre szerint: a közös állásfoglalásban különböző területeken dolgozó civilek elutasítják a „kormány civileket korlátozó és megbélyegző törekvéseit”. A kezdeményezők között van A Város Mindenkié, az Átlátszó, az Eötvös Károly Intézet, a Greenpeace Magyarország Egyesület, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, az Ökotárs Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért, a Transparency International és a Védegylet. A kezdeményezéshez kedd estig 157 szervezet csatlakozott.

Hétfőn amerikai és európai jobboldali véleményformálók, kutatók, elemzők, think-tankek vezetői fordultak nyílt levélben az Orbán-kormányhoz, hogy tiltakozzanak a magyar civil szervezetek kormányzati vegzálása ellen.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.