„Orbán a gyűlölet és az ámítás embere”

Ennek a kormánynak már semmi használható mondanivalója nincsen – fogalmazott az Egyenesen stúdiójában Róna Péter.
 
 

„Orbán a gyűlölet és az ámítás embere”

Ennek a kormánynak már semmi használható mondanivalója nincsen – fogalmazott az Egyenesen stúdiójában Róna Péter.
 
 
 
 
 

„Orbán a gyűlölet és az ámítás embere”

Ennek a kormánynak már semmi használható mondanivalója nincsen – fogalmazott az Egyenesen stúdiójában Róna Péter.

A közgazdász szerint az országnak már nincs szüksége Orbán Viktorra se. Róna Péter szerint a kormány nem érti, hogy a világ egy nagyon összefüggő valami 2017-ben, hogy Oxford egyáltalán nincs messze, nincsenek már távolról jövő emberek, együtt élünk, és egy világhálózatnak vagyunk a tagjai.

- Olyan összefüggések vannak, amelyek ezt a „szerencsétlen társaságot, Orbánt és sleppjét” – inkább előbb, mint utóbb – egyszerűen elsöprik – fogalmazott a közgazdász az Egyenesen Kálmán Olgával stúdiójában.

- Az ő (Orbán Viktor – a szerk.) világa már nem a világ, nem erről van szó – emelte ki Róna Péter. Szerinte a miniszterelnök nem érti, hogy a CEU Amerika, Magyarország és az alapító Soros György óriási sikere, és ebben a sikerben az egész országnak „gyönyörködnie” kellene, és élvezni, hogy 25 év alatt a semmiből Európa egyik legjobb és elismert felsőoktatási intézményét hozták létre a magyarok, az amerikaiak és támogatóik.

- Ez a tény – hangsúlyozta. Mint fogalmazott: ez egy nagyon tehetséges ország, „fiai és lányai” meg tudják állni a helyüket, és nincs szükségük Orbán Viktorra, még kevésbé van szükségük a még szerencsétlenebb Vlagyimir Putyinra vagy Erdoganra, akik az ő világát képviselik.

- Ő abba a világba tartozik. Mi nem. Mi egy európai, fejlett világba tartozunk, mert mi tudjuk, hogy ebben a világban meg tudjuk állni a helyünket, míg ő nem – tette hozzá a HírTV cikke szerint.

Ahhoz, hogy a sokak akarata teljesüljön, mint mondta, le kell váltani a kormányt, ami szerinte meg is fog történni egy év múlva. A közgazdász úgy véli, ennek a kormánynak semmi értelmezhető, használható mondanivalója nincsen már.

- Ez az ország Szent István népe. Ez az ország a fejlett, keresztény Nyugathoz tartozik. Pont. Nem lehet onnan kimozdítani…

Róna Péter szerint Orbán Viktor nem keresztény:

- Ő egy ízig-vérig pogány, a kereszténység legfontosabb alaptanításait teljes mértékben tagadó egyén. Lát ebben az emberben valaki egy fikarcnyi felebaráti szeretetet? Lát ebben az emberben valaki bármiféle nyomát a krisztusi tanításnak? Lát ebben az emberben valaki könyörületet, segítő kezet az elesettek iránt? […] Ez az ember a gyűlölet, a hamis vádaskodás, a hazudozás, az ámítás embere, nem pedig a keresztény tanoké – mondta.

Arra, hogy sokan úgy vélik ma Magyarországon, amit a kormány is képvisel, hogy a keresztényiségünkben fenyegetnek bennünket a menekültek, Soros György és a Nyugat, azt mondta, hogy ebben és sok más kérdésben is a pápát követi és nem Orbán Viktort.

- Azt a pápát, aki a menekülteket egyszerűen felpakolta a repülőgépére, és hazavitte őket. Igen, óriási probléma a menekültkérdés. Igen, a határokat védeni, ellenőrizni kell. Igen, vannak közöttük terroristák és bűnözők is. Igen. De azt mondani, hogy a háború borzalmaitól menekülő minden egyes ember gazember, akinek nem jut semmi, aki nem kaphat semmit… Ez egy keresztény ember? Van valaki, aki ezt elhiszi? Hát ilyen nincs… – fogalmazott a közgazdász.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.