Fidelitas plakátkampány

Hiába tagadták a fideszesek, mégiscsak "elpattintanak" százmilliót lejárató kampányra.
 
 

Fidelitas plakátkampány

Hiába tagadták a fideszesek, mégiscsak "elpattintanak" százmilliót lejárató kampányra.
 
 
 
 
 

Fidelitas plakátkampány

Hiába tagadták a fideszesek, mégiscsak "elpattintanak" százmilliót lejárató kampányra.

Pár hete még azt mondták, nem válaszolnak a Jobbik "ők lopnak"-plakátjaira, most kiderült, hogy dehogynem, és nem is sajnálják a pénzt rá.

Csütörtökön jelentette be a Fidelitas, a Fidesz fiókszervezete, hogy plakátkampány indítanak, amelyben Botka Lászlót és Vona Gábort próbálják majd lejáratni. (Ők persze nem így fogalmaztak, de ez történik.)

A szervezet elnöke, Böröcz András az ATV-n azt is elárulta, hogy a kampányra szánt százmillió forint nagyságú összeget a Fidesztől kapják.

A plakátkampány egyértelműen válasz a Jobbik április elején indult plakátakciójára, amelyen Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, illetve Habony Árpád és Rogán Antal szerepel, róluk állítják, hogy lopnak.

A jobbikos kampány indulása után gyorsan bejelentette a Fidesz, hogy válaszkampányt indít, de aztán két hete munkatársunknak már váltig állították, hogy a "mégsem lesz ellencsapás, mert a párt belső használatra készült közvélemény-kutatásai szerint a Jobbik akciójának oly mértékben nem sikerült megszólítania az embereket, hogy egyszerűen nem érdemes pénzt és energiát fordítani a válaszra".

Akkor a bohócplakátolásban nagy CÖF-öt is megkérdezte a HVG, ők nem adtak választ arra, hogy készülnek-e kampányolni. De ezek szerint rájuk most nem volt szükség, a Fidesz mégiscsak talált olyan közreműködő partnert, amely a nevére vette az óriásplakátokat.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.