Akkor most Kövér örökre kitiltja a Parlamentből a Fidelitast?

Simicska-matricákat ragasztgattak többek között a Jobbik-frakció ajtajára, hasonlóért örökre kitiltotta a Párbeszéd szóvivőjét.
 
A Hír TV-nél, az Indexnél és a Jobbiknál akciózott a Fidelitas: az ifjú fideszesek Simicska Lajost ábrázoló, „Ez is az enyém” feliratú matricákat ragasztgattak. Ahogy a Facebook-bejegyzésben írták, a Fidelitas országos figyelemfelhívó kampányának részeként helyezték el a matricákat „a csicska pártnál és médiájánál”.

„Az akció célja, hogy rávilágítsunk arra, az elveit feladó Jobbiknak és az Indexnek valójában ugyanaz a milliárdos földesúr a gazdája, így az Index rövid időn belül Simicska új pártjának lakájmédiája lehet” – írták.

Már csak két kérdés maradt. Az egyik, hogy Simicska régi pártjánál miért nem matricáztak. A másik pedig az, hogy Kövér László kitiltja-e örökre a Parlamentből a Fidelitast vagy legalább az akció végrehajtóit. Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője ugyanis ilyen büntetést kapott a kérlelhetetlen házelnöktől, amiért Orbán Viktor irodájának ajtajára ragasztott feliratokat.

A kérdést mindenesetre feltette a kérdést a 168 ÓO, ha kapnak választ, közzéteszik.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.