Ez nagyon kemény üzenet!

Megszavazta az EP a Magyarországot elítélő határozat durvább változatát.
 
 

Ez nagyon kemény üzenet!

Megszavazta az EP a Magyarországot elítélő határozat durvább változatát.
 
 
 
 
 

Ez nagyon kemény üzenet!

Megszavazta az EP a Magyarországot elítélő határozat durvább változatát.

Az Európai Parlament szerda délután 393 igen szavazattal elfogadta a magyar jogállamiság leépülése miatt aggódó határozatát. 221 képviselő szavazott ellene és 64-en tartózkodtak. A javaslatot négy frakció (szocialisták, liberálisok, zöldek, egyesült baloldal) nyújtotta be, de többen támogatták, mint ahányan ezekben a frakciókban összesen ülnek.

Ezzel elindították a 7-es cikkely élesítésének ügyét.

A határozat nyomán a parlament igazságügyi bizottságának elő kell készítenie egy szavazást arról, hogy elinduljon-e a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztését indítványozó eljárás. Ilyen súlyos büntetést még soha, egyetlen tagállam ellen sem érvényesítettek. Ha ez az eljárás végigmegy, akkor a magyar kormány elveszti a szavazati jogát az Európai Tanácsban, vagyis a minisztereket és miniszterelnököket tömörítő szervezetben, ami az EU legerősebb intézménye.

Most még csak az eljárás előkészítésének elindításáról van szó, és a végső döntéshez (több körös konzultációk után) még a tagállamok kormányainak minősített többségére is szükség lenne. Ám ezzel együtt is, ez nagyon kemény üzenet a magyar kormány számára arról, hogy az európai pártok többsége szerint megsértik a demokrácia legfontosabb alapjait.

 

A határozat felszólítja a magyar kormányt, hogy

- vonja vissza a menekültek tranzitzónába zárását előíró törvényt,

- vonja vissza a lex CEU-t,

- vonja vissza a civil szervezetek elleni törvényjavaslatot.

Az Európai Bizottságot a 444.hu cikke szerint azzal is megbízzák, hogy alaposabban vizsgálja meg, hogyan költik el az EU-s pénzeket Magyarországon.

A határozat szerint Magyarországon rendszerszintű fenyegetés éri a jogállamiságot, a korrupció mértéke és a demokratikus intézményrendszer leépítése miatt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.