F1: Red Bull-győzelem

Újonc a dobogón a bakui káoszfutamon.
 
 

F1: Red Bull-győzelem

Újonc a dobogón a bakui káoszfutamon.
 
 
 
 
 

F1: Red Bull-győzelem

Újonc a dobogón a bakui káoszfutamon.

A Red Bull-os Daniel Ricciardo nyerte a 2017-es Forma-1-es Azerbajdzsán Nagydíjat, megelőzve Valtteri Bottast és Lance Strollt, a kaotikus, őrületes bakui futamon.

A 13. körig úgy tűnt, hogy tavalyihoz hasonló nyugalmas verseny zajlik majd a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, de aztán bevadultak a pilóták és megindult az úthenger. A biztonsági autó négyszer járt a pályán, miután egymással és a fallal is gyakran találkoztak a versenyzők. A rengeteg törmelék miatt még piros zászlóval is félbeszakították a versenyt.

A futamot végül a 10. helyről rajtoló, az elején visszaeső, de a legkevesebb kalandban részt vevő Daniel Ricciardo nyerte meg, aki gyakorlatilag harc nélkül került az élre a verseny felénél.  Pályafutás ötödik sikerét azonban annál is inkább megérdemelte, mert a futam közben egyetlen egyenesben három pilótát lehagyva mutatott be egy fantasztikus előzést.

Addig Lewis Hamilton vezetett Sebastian Vettel előtt, csakhogy a britnek meglazult az autóján a pilótát védő biztonsági elem, amiért ki kellett menni a bokszba cserélni, a német viszont 10 másodperces stop&go büntetést kapott, amiért szándékosan nekiment az őt korábban féktesztelő Hamiltonnak. Vettel negyedik, Hamilton ötödik lett, így a bajnoki pontversenyben tovább nőtt a ferraris előnye (153 pont vs. 139 – részletesen lásd lentebb).

A dobogóra Valterri Bottas és Lance Stroll állhatott még fel, akik közvetlenül a célvonalnál cseréltek helyet, 105 ezred döntött közöttük. Stroll ezzel a valaha volt legfiatalabb dobogós a Forma-1-ben. Bottas sem panaszkodhat, hiszen az első kör után a bokszba kellett hajtania, mert összeütközött Räikkönennel és defektet kapott, két kör hátrányból érkezett a dobogóra.

A McLaren számára is különlegessé vált a rengeteg akciót hozó bakui futam, hiszen Fernando Alonso a 9. helyen végzett, megszerezve a McLaren-Honda idei első pontjait. A top 10-be végül Esteban Ocon, Kevin Magnussen, Carlos Sainz és Pascal Wehrlein jutottak még be.

Bár Ocon a vezess.hu információja szerint pontot hozott, a Force Indiánál a kanadainál is durvább összecsapás zajlott, a francia ifjonc ütközött Perezzel, mindkét autó megsérült, vissza is estek, Perez végül nem is ért célba.

A  világbajnoki pontverseny állása a futam után, pilóták: 1. Sebastian Vettel 153, 2. Lewis Hamilton 139, 3. Valtteri Bottas 111, 4. Daniel Ricciardo 92, 5. Kimi Räikkönen 72, 6. Max Verstappen 45 ponttal.

Csapatok: 1. Mercedes 250, 2. Ferrari 226, 3. Red Bull 137, 4. Force India 79, 5. Williams 37, 6. Toro Rosso 33 ponttal.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.