Rátót és Kádárta is elszakad Veszprémtől?

Már mindkét városrész fontolgatja a leválását a januártól bevezetett telekadó mértéke miatt. Információink szerint lehet, hogy együtt alapítanának új települést.
 
 

Rátót és Kádárta is elszakad Veszprémtől?

Már mindkét városrész fontolgatja a leválását a januártól bevezetett telekadó mértéke miatt. Információink szerint lehet, hogy együtt alapítanának új települést.
 
 
 
 
 

Rátót és Kádárta is elszakad Veszprémtől?

Már mindkét városrész fontolgatja a leválását a januártól bevezetett telekadó mértéke miatt. Információink szerint lehet, hogy együtt alapítanának új települést.

A héten Porga Gyula polgármester és a területek képviselője, Czaun János lakossági fórumot tartott mindkét városrészben. A december közepén elfogadott telekadó-rendeletet módosítaná a veszprémi önkormányzat, ám a javaslataik - az eredeti rendelethez hasonlóan - nem arattak sikert egyik rendezvényen sem. Az sem segítette a lakossági felháborodás enyhítését, hogy más-más módosítási ötletek hangzottak el Gyulafirátóton és Kádártán.

Gyulafirátóton a helyzet odáig fajult, hogy még ebben a hónapban lakossági fórumot tartanak a leválással kapcsolatosan. Kádártán szintén felmerült az elszakadás gondolata és csak az új módosítási ötlet miatt nem kérték egyelőre egy hasonló témájú fórum összehívását - tudtuk meg Katanics Sándortól. A kádártai lakos és önkormányzati képviselő (aki több cikluson át volt Kádárta képviselője) elmondta, információi szerint a különválást ebben a városrészben is komolyan gondolják. Jelenleg azonban kivárják, mit lép és milyen módosításokat fogad el ténylegesen januári ülésén a közgyűlés. Addig pedig a lakosok egyeztetéseket tartanak a gyulafirátótiakkal, az is felmerült ugyanis lehetőségként, hogy a két városrész közösen hozna létre egy új települést.

Katanics Sándor kiemelte, egyik irányba sem akarja hangolni a kádártaiakat, de minden segítséget megad nekik ahhoz, hogy felelős döntést hozzanak majd, és ha szükséges, segít a korrekt előterjesztés elkészítésében, hogy az itt élők a leválás előnyeit és hátrányait is tisztán láthassák.

A helyzet egyébként alig egy hónap alatt fajult idáig. A veszprémi közgyűlés december közepén fogadta el a 2012-re vonatkozó adóemeléseket és ekkor döntöttek a telekadó bevezetéséről is. Három övezetbe sorolták a várost, a beépítetlen, 700 négyzetméter feletti telkek után után a belvárosban 300 forintot négyzetméterenként, a lakóterületeken 120 forintot, míg a gazdasági övezetben 210-et kell fizetni.

A közgyűlés előtt sajtótájékoztatón adott hangot kritikájának Hartmann Ferenc (MSZP), a közgyűlésen pedig a rátótiak nevében tiltakozott Birtalan Ferenc volt képviselő a döntés ellen és az ellenzék képviselői szintén megfogalmazták kritikájukat. December végén Gyulafirátóton helyiek szervezésében tartottak lakossági fórumot, ahol az előkészítetlenséget és az egyeztetést hiányolták és követelték (ahogy azóta is) a rendelet visszavonását - már ekkor felmerült a leválás gondolata.

A decemberi rendelet alapján a lakóterületen a beépítetlen, 700 négyzetméternél nagyobb belterületi telkek után négyzetméterenként 120 forint adót kellene fizetni évente. A rátóti és kádártai telkek nagy része ebbe a csoportba tartozik - összesen több mint 300 ingatlan. A fórumokon többen ismertették saját esetüket, van olyan nyugdíjas, akinek az éves nyugdíja háromnegyedét elvinné a rá eső 375 ezer forintnyi telekadó és az ő példája nem egyedi, van, akinek közel félmillió forintot kellene fizetni.

A két városrészben a héten is tartottak fórumokat, ezeket már a terület képviselője, Czaun János szervezte meg. Ezeken már a rendelet módosítása került terítékre. Rátóton még azt mondta a polgármester, hogy a módosítás eredményeként az egy telekkel rendelkezők 95 százalékos mentességet kapnak, Kádártán már azt mondta, vizsgálják ezt a lehetőséget. Itt közölte viszont azt, hogy a négyzetméterenkénti 120 forintot 20 forintra csökkentenék.

Mindkét rendezvényen felvetették viszont a lakosok, mi a garancia arra, hogy egy év múlva nem törlik el a kedvezményeket és nem hoznak újabb döntést úgy, hogy velük nem egyeztetnek és nem is tájékoztatják őket előzetesen.

A veszprémi közgyűlés január 26-ai ülésén tárgyalja meg az alig egy hónapja elfogadott telekadó-rendelet módosítását.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.