

Elmaradt a kilakoltatás
Felfüggesztette a Veszprém Városi Bíróság a végrehajtási eljárást, így Horváth Zoltánékat nem lakoltatták ki csütörtökön.
A kilakoltatást március 8-án, csütörtökön 11 órára tervezték, de előző nap megérkezett a bíróság - még nem jogerős - felfüggesztési döntése, mely határozatlan idejű. Horváth Zoltán vállalkozó elmondta, ennek indoka az volt, hogy az érintett céggel szemben polgári pert indított a pontos elszámolás miatt, emellett pedig büntetőperek is zajlanak a társaság ellen.
Horváth Zoltán kiemelte, a probléma szerinte abból fakad, hogy a hitelező bank az opciós vételárat magasabban határozta meg, mint a hitele, később pedig, amikor gondok adódtak, akkor már az értékbecslés a tartozással megegyező értékben állapította meg.
A kilakoltatás tervezett időpontjára sokan a ház elé gyűltek, többek között a Fehér Kéményseprők Egyesület képviselői. A civil szervezet nevében Dabasi Tamás hangsúlyozta, jogi közreműködésüknek köszönhetően maradt el a kilakoltatás, majd elmondta, próbálják felhívni a figyelmet a hasonló ügyeknél az esetleges jogtalanságokra és visszaélésekre.
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

