Minden, mi szem-szájnak ingere

Több ezren látogattak ki szombaton az idei Ökovásárra. Az eseményen még soha nem vett részt ennyi kiállító.
 
 

Minden, mi szem-szájnak ingere

Több ezren látogattak ki szombaton az idei Ökovásárra. Az eseményen még soha nem vett részt ennyi kiállító.
 
 
 
 
 

Minden, mi szem-szájnak ingere

Több ezren látogattak ki szombaton az idei Ökovásárra. Az eseményen még soha nem vett részt ennyi kiállító.

Az egész napos rendezvény során minden korosztálynak színes programokat kínált a szervező Csalán Egyesület. AZ Óváros téren Schaffer Erzsébet író-újságíró fővédnökként úgy fogalmazott, az öregek, a régiek tudták még, kell, hogy idő szakítsunk magunkra, önmagunk és az egész teremtett világ megfigyelésére.

A megnyitón Szalay Tímea, a Csalán elnöke kiemelte, a vásárló is csak jól járhat, hiszen a közvetlenül a termelőtől megvásárolt termék útja nyomon követhető, visszaellenőrizhető. Porga Gyula polgármester pedig úgy vélte, igazi, nyárbúcsúztató program ez, ahol felnőtt és gyermek egyaránt egész napos szórakozásra számíthat.

A népi játékok, tombolasorsolás, színpadi programok mellett közel nyolcvan sátorban kínáltak finomabbnál finomabb, szebbnél szebb portékákat az árusok.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.