

Összefogás az állatkertért
A Verga Zrt., a Barabás Téglakő Kft. és az önkormányzat összefogásával elkészült a gulyadombi bekötőút, mely megkönnyíti az állatkert megközelítését.
Az átadáson Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szombaton úgy fogalmazott, mostanra az állatkert európai hírnévre tett szert fejlesztéseivel. Hangsúlyozta, ennek a beruházásnak az eredményeként veszprémi végek lehetővé tették, hogy a helyiek nyugalmát megőrizve könnyebben, kényelmesebben legyen megközelíthető a vadaspark és komfortosabbá vált a parkolás.
Porga Gyula polgármester az összefogás fontosságát emelte ki, hiszen az a téglakő, melyből a bekötőút készült, veszprémi termék, a Barabás Kft. fejlesztette ki. Az egy kilométer hosszú referenciaúthoz az önkormányzatnak a lehetőséget kellett biztosítania, a hiányzó forrást pedig egy állami cég, a Verga Zrt. adta a projekthez - tette hozzá.
Örömmel tölt el, hogy a város egyik legjelentősebb turisztikai attrakciójának megközelítését segíthettük - fogalmazott Tengerdi Győző, a Verga Zrt. vezérigazgatója. Úgy vélte, összefogás nélkül nem tudjuk feladatainkat végrehajtani.
Az utat Nagy Károly kanonok áldotta meg, majd elsőként Fanni, a kisteve vette birtokba, utána pedig a Vedac futói próbálták ki.
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.




