

Vége a másodiknak, jöhet a harmadik
Hömpölygött a tömeg a belvárosban csütörtökön, ami az Utcazene programjait látva nem is csoda. A Hollywoodoo és a Hősök is koncerteztek. Pénteken olyan együttesek lépnek színpadra, mint a Punnany Massif vagy a Subsrcibe.
Az OTP Bank nagyszínpadon este fél kilenckor kezdett a 30Y Szentimentálé, ahol leginkább az együttes lassú, romantikus, andalgós számait hallhatta a közönség. A Kiscsillag akusztikus felállásban lépett a színpadra. A Séd mozinál az Expresszó nagyszínpadon a Supernem Akusztik az RTQ vonósnégyessel érkezett a veszprémi közönség elé, majd az Alvin és a Mókusok unplugged formációja következett.
Pénteken szintén óriási bulira lehet számítani. A OTP Bank nagyszínpadon este fél kilenckor a Subscribe majd tizenegykor a Punnany Massif zenél, mindegyik érdekesnek ígérkezik, hiszen előbbi metál, utóbbi hip-hop műfajban utazik, de péntek este akusztikusra hangolják a bulit. Az Óváros téren az idén 20 éves Enyhe Fintor Klub tiszteletére az Európa Kiadó és a Szexepil játszik. A Séd mozihoz főleg a reggae kedvelőit várja a Ladánybene 27. A kisszínpadoknál már délután fél négytől indul a fesztiváli hangulat. Reméljük hőség és vihar nélkül.
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.


