VeszprémGeszt(i) a várban

A VeszprémFeszt nulladik napján, kedden előbb a Mrs. Columbo csábította a várba a dzsessz szerelmeseit és alapozta meg a hangulatot az utána következő Gringo Sztár koncertre, ahol az egykori Jazz+Az énekesnői is felrázták a közönséget.

A Mrs. Columbo egy négyfős együttest takar, amelynek énekese a Megasztár legelső szériájából is ismert Galambos Dorina. Leginkább világslágerek dzsesszes feldolgozásait hallhatta a közönség tőlük. Aki figyelmes volt, az Pély Barna zenészt, az énekesnő párját is felfedezhette a közönség soraiban.

Kevéssel este kilenc után a Gringo Sztárral "szabadult fel" a várat betöltő közönség, a csapat egyébként most ünnepelte első születésnapját. Két énekesnő, Gereben Zita és Sapszon Orsolya énekel Geszti Péter mellett a zenekarban. Az érdeklődők valójában két koncertre érkeztek, hiszen az egykori Jazz+Az énekesnői is a színpadra léptek. Nagy ovációval fogadta őket és a régi dalokat is a közönség. Az idő kicsit ugyan ősziesre sikeredett - pár csepp eső is esett -, de a hangulat határozottan "télen-nyáron nyár" volt, aki pedig így is fázott, azon segített a "pálinka sunrise".

 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

     

    Vidnyánszky árulja a jegyet a premierre

    Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára árusítja a jegyeket vasárnap a Vörösmarty téren a Nemzeti Színház júliustól kinevezett vezetője.
     

    Bárcsak meg se történt volna!

    vatikán
    Michelangelo Pietájának megrongálására emlékeztek a szobor restaurálásáról szóló tudományos találkozón kedden a Vatikánban.
     

    "Úgy elvenném az egyetem pénzét, mint a nyavalya"

    Kerényi Imre minősíthetetlen stílusban kritizálta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, illetve a Nemzeti Színházat.
     

     

    Elégtételt érez ByeAlex

    Elsőként jelentették be a magyar továbbjutást.
     

    Gyermekszereplőt keres a Petőfi Színház

    A válogatás alkalmával az előadás rendezőjével Juhász Rózával találkoznak a jelentkezők.
     

    Vidnyánszky árulja a jegyet a premierre

    Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára árusítja a jegyeket vasárnap a Vörösmarty téren a Nemzeti Színház júliustól kinevezett vezetője.
     

    Csak kampányra lesz pénz jövőre

    Teljesen átalakítják a választásikampány-finanszírozási rendszert a kormánypártok.