2013-ban ifjúsági vb-t rendez Magyarország

A nemzetközi szövetség (IHF) csütörtöki londoni ülésén döntött úgy, hogy nekünk ítéli a rendezési jogot.

- Nagyon örülünk, hogy a férfiválogatott pályán aratott óriási, történelmi szerdai sikerét egy újabbal fejelhettük meg itt Londonban, és az IHF Tanács a magyar pályázatot hirdette ki győztesnek. Jól sikerült a prezentációnk, így jövőre ismét otthont adhatunk egy kézilabdás világversenynek – mondta el Vetési Iván, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke. – Külön köszönjük a támogatást és az eddigi segítséget Mészáros T. Andrásnak, Érd polgármesterének, és Wittinghoff Tamásnak, Budaörs városvezetőjének. Szeretnénk igazán emlékezetes tornát rendezni, amely egyben kiváló felvezetés is a 2014-es, horvátokkal közösen rendezendő női felnőtt Európa-bajnokságot megelőzően.

Az U19-es fiú tornára a tervek szerint augusztus tizenegyedike és huszonötödike között kerül sor az NSO.hu értesülése szerint Budaörsön és Érden.

 
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

     

    Leigazolta a Győr a világ egyik legjobb kézilabdázóját

    kézilabda
    A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovics a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
     

    Már lehet regisztrálni a júniusi, balatoni úszófesztiválra

    A MÚSZ keddi közlése szerint a részvételhez szükséges lap letölthető a szövetség honlapjáról (www.musz.hu).
     

    Harminc év után ismét bajnokok a győri labdarúgók

    A labdarúgó mérkőzés szünetében ünnepelték a Bajnokok Ligája győztes kézilabdás lányokat.
     

     

    Visszavonul a kapuslegenda

    kezilabda
    Május 31-én lép utoljára pályára Dejan Perics, a Barcelona és az MKB Veszprém egykori kiváló kapusa.
     

    Magyar átok miatt kesereg Portugália

    foci
    A magyar Guttmann Béla az 1962-es Bajnokcsapatok Európa Kupája győzelem után megátkozta az általa irányított győztes Benficát.
     

    Pérez Carlos a világválogatott ellen búcsúzik

    kézilabda
    Az MKB Veszprém és a magyar férfi kézilabda-válogatott ikonja, Pérez Carlos búcsúmeccsét június 9-én rendezik a Veszprém Arénában, a világválogatott ellen.

     

    A svédekkel teljes a legjobb négy mezőnye a világbajnokságon

    A házigazda svéd válogatott büntetőkkel 3:2-re nyert a kanadai csapat ellen csütörtökön.
     

    Csatavesztés drámai küzdelemben az utolsó mérkőzésen

    Egy pont előny az utolsó helyezett Debrecennel szemben, de annak még két meccse hátravan...
     

    Momir Ilics BL-t nyerne a Veszprémmel

    kézilabda
    Az MKB Veszprém pénteki sajtótájékoztatóján bemutatták a kézilabdacsapat új játékosát, Momir Ilicset.