A forradalom áldozataira emlékeztek

A 60 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek október 23-án, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.
 
 

A forradalom áldozataira emlékeztek

A 60 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek október 23-án, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.
 
 
 
 
 

A forradalom áldozataira emlékeztek

A 60 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek október 23-án, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.

A Himnusz eléneklése után Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormányzati Közgyűlés alelnöke mondott ünnepi beszédet.

Fenyvesi Zoltán emlékeztetett az 1956 előtti időkre és elmondta, hogy a Rákosi rendszerben senki nem volt biztonságban, ezreket börtönöztek be és üldöztek a nézeteik miatt. A forradalom kirobbantói más és más célok érdekében fogtak fegyvert, de két dologban egyetértettek. Fel akarták számolni a kommunista diktatúrát és el akarták érni a szovjet megszállás megszűnését. Hogy ez nem sikerült és bekövetkezett november 4-e, a nyugat bűne is, akik cserbenhagyták a magyar szabadságharc törekvéseit.

A beszédében megemlékezett azokról a névtelen vidéki hősökről, akik több ezren voltak az országban és a környezetükben sokat tettek azért, hogy a forradalom eszméi támogatást kapjanak. Ezeknek a hősöknek sok esetben kellett a saját és a családja számára egy életre kiható döntést hozniuk. Vagy vállalták a kiszolgáltatottságot és az ezzel járó megaláztatást, vagy földönfutókká váltak.

Az alelnök kérte az ünneplőket arra, hogy a szabadság napján bízzunk a szabadság megerősödésében, abban hogy az újkori kihívások a kultúra, vallás, a nemzet lerombolására nem valósulhat meg. Mert a magyarok velejárója szabadság nagyfokú szeretete. Ennek megvalósulásáért a magyarok a legnagyobb túlerővel szemben is felveszik a harcot.

Az ünnepség hátralévő részében 56-os kitüntetések átadására, valamint az emléktábla megkoszorúzására került sor.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.