A premier jól sikerült

Hétfőn este, a Veszprémi Városi Művelődési Központ rendezésében, Gyere a parkba- címmel az intézmény előtti téren, zenés – táncos estet szerveztek.
 
 

A premier jól sikerült

Hétfőn este, a Veszprémi Városi Művelődési Központ rendezésében, Gyere a parkba- címmel az intézmény előtti téren, zenés – táncos estet szerveztek.
 
 
 
 
 

A premier jól sikerült

Hétfőn este, a Veszprémi Városi Művelődési Központ rendezésében, Gyere a parkba- címmel az intézmény előtti téren, zenés – táncos estet szerveztek.

A rendezvényen megjelenteket Neveda Amália, igazgató köszöntötte. Mint azt elmondta, ez az első alkalom, hogy a művelődési központ előtti színpadon ezt a rendezvénysorozatot újra élesztették. Ugyanis az előd szervezet, a HEMO, az elmúlt években rendszeresen megszervezte a kulturális bemutatókkal tarkított nyári esteket.

Egy éve költözött ide a művelődési ház, de mint intézményigazgatót már többen is megkeresték és kérték a hagyományok újra indítását. Ennek tesz eleget az intézmény és most lesz az első alkalom, hogy bemutassák azt a széleskörű munkát, amit a művelődési központ év közben folytat. A VMK befogadta azokat a csoportokat, amelyek az előd intézményben dolgoztak és mára elmondható, hogy az elmúlt évben Veszprémben a kultúra terén, egy jelentős integráció történt.

A rendezvénysorozatot Némedi Lajos alpolgármester nyitotta meg. Meggyőződésének adott hangot abban, hogy a város vezetésének egy nagyon jó döntése volt az, amikor az intézményt behozta ide, a lakótelep közepére. Az egy év tapasztalata az, hogy nagyon sokan látogatják a művelődési központ programjait és ez az érdeklődés, ezen az estén is látható.

A

z alpolgármester szerint, akik egy-egy ilyen rendezvényre eljönnek a kultúra igénye mellett egyben egy közösség tagjaivá is válnak. A nyár utolsó hetére jó szórakozást és kellemes kikapcsolódást kívánt minden ide látogatónak.

A Tánc és Ének Napján a bemutatók sorát a Golding Tánccsoport Egyesület produkciója nyitotta meg. Az egyesület munkáját és a táncosokat Forgácsné Stevlik Mária elnök mutatta be.

A táncosokat követően Arany Tímea, a TV2 „Az énekek iskolája” műsorának veszprémi döntőse, magyar és külföldi slágereket énekelt.

A HEMO Winner Versenytánc Egyesület fellépésére már sötétben került sor, ami a nézőszámot egyáltalán nem csökkentette. A zene és a tánc látványa sok lakót csalt le a közeli házakból, ezért a végén már állóhelyet is alig lehetett a parkban találni.

A kétórás műsort a „Húzzad csak kivilágos virradatig” című operett összeállítás zárta.

Az első napi bemutatók a közönség körében nagy sikert arattak.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.