Erősödő ellenzéki összefogás

Összefogás Veszprémért kedden mutatta be a választókerületekben induló önkormányzati képviselőjelöltjeit.
 
 

Erősödő ellenzéki összefogás

Összefogás Veszprémért kedden mutatta be a választókerületekben induló önkormányzati képviselőjelöltjeit.
 
 
 
 
 

Erősödő ellenzéki összefogás

Összefogás Veszprémért kedden mutatta be a választókerületekben induló önkormányzati képviselőjelöltjeit.

Katanics Sándor polgármester jelölt szerint az előző bemutatkozáshoz képest erősödött és jelentősen kibővült azoknak a köre, akik ellenzéki demokratikus erőkhöz – DK, Együtt PM, MSZP - felsorakozva a városban változást akarnak.

A Magyar Liberális Párt, valamint a Lokálpatrióták Szövetsége elfogadta az összefogás polgármester jelöltjét Katanics Sándort és a jelöltjeik ott lesznek az őszi választásokon.

Katanics Sándor az összefogás kapcsán azt emelte ki, hogy a képviselőjelötjeiket nem a politikai érdekek alapján választották ki, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatban nem a politikát, hanem a választók érdekeit szeretnék képviselni. A jelöltjeik olyan személyek, akik Veszprémben ismertek és már bizonyították, hogy képesek tenni a helyi közösségi érdekekért.

Végezetül kiemelte, hogy megválasztása esetén minden politikai tisztségéről le fog mondani, mert minden városban élőt, függetlenül a pártállásától és politikai meggyőződésétől, képviselni kíván.

Katanics Sándor ezt követően sorba bemutatta a képviselő jelölteket.

1. számú választókreület: Birtalan Ferenc – magánkereskedő, aki önzetlen segítője a civil szférának.

2. sz. vk.: Csermák Zoltán – hosszú időn átdolgozott az önkormányzat városfejlesztési irodáján, majd a Városfejlesztési Részvénytársaság igazgatójaként már bizonyított.

3. sz. vk.: Molnár Ernő – a Lokálpatrióták vezetője, a lakótelepen élőkért eddig is sokat tett.

4. sz. vk.: Janicsekné Ádám Györgyi – vállalati tervező, statisztikus. A lakótelepen élők problémáinak jó ismerője.

5. sz. vk.: Mihályi Balázs – uniós projektek szakértője, informatikus, közgazdász.

6. sz. vk.: Háy László – három évtizede él és dolgozik lakótelepi környezetben, ismeri az itt élőket és az őket foglalkoztató kérdéseket.

7. sz. vk.: Illés Zoltán – kiváló Építők-kézilabdás volt, intézményvezetőként sokirányú tapasztalattal rendelkezik.

8. sz. vk.: Mészáros Mary – tanítóként kezdett, majd a felnőttek képzésével foglalkozott, most tanácsadó. Erőssége a közösségi érdekek képviselete.

9. sz. vk.: dr. Kiss Béla – jogász, közgazdász. A költségvetési szervek szabályszerű működtetésében nagy a szakmai jártassága.

10. sz. vk.: Katanics Sándor – középiskolai tanár, az összefogás polgármesterjelöltje.

11. sz. vk.: dr. Búzás Huba – nyugalmazott bíró, költő, a MEASZ megyei elnöke, a Magyar Írók Egyesületének a tagja.

12. sz. vk.: Lőrentei Tamás – gimnáziumi tanár, majd egy vezető elektronikai cég fejlesztő laboratóriumának rendszermérnöke.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.