Spartan Sprint Veszprémben

Nagyszabású nemzetközi akadályfutó versenynek ad otthont április 1-jén a város és környéke.
 
 

Spartan Sprint Veszprémben

Nagyszabású nemzetközi akadályfutó versenynek ad otthont április 1-jén a város és környéke.
 
 
 
 
 

Spartan Sprint Veszprémben

Nagyszabású nemzetközi akadályfutó versenynek ad otthont április 1-jén a város és környéke.

A Spartan Race Veszprém Sprint akadályfutó verseny 2017-ben első alkalommal kerül Veszprémben megrendezésre. A szervezők a terepfutást még azzal is nehezítik, hogy a kijelölt pályán a versenyzőknek több olyan feladatot is meg kell oldaniuk ami jó fizikumot és nagy ügyességet igényel.

A rendezők verseny kiírásában az indulók számát 7 ezer főben maximálták és ezt a számot már három hónappal ezelőtt az előzetes nevezések során elérték. A jelenlegi tervek szerint a Veszprém Sprint az eddigi legnagyobb magyarországi rendezvény lesz.

A Spartan Race részleteiről a sajtó képviselőinek Sisak Zsófia, a Rendezvényszervező Kft igazgatója adott tájékoztatást. Az akadályfutás a Betekints völgyből indul és érinteni fogja a Gulya dombot, valamint a Séd völgyet. A verseny útvonala és a végrehajtandó feladatok a versenyzők számára ismeretlenek, csak a rajtvonalon kapják meg az ezekről a szükséges információkat.

A fesztivál központja a Kolostorok völgyében lesz, itt kerülnek lebonyolításra a kapcsolódó rendezvények. Többek között meghirdetésre kerül egy jótékonysági futás, amelynek a bevételét a szervezők a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola fejlesztésére ajánlják fel.

A szervezők hangsúlyozták, hogy nem szeretnének terhelni a város forgalmát a rendezvényre érkező sok gépjárművel. A parkolót ezért olyan helyen jelölték ki, ami a körgyűrűről könnyen megközelíthető. A Pápai út és a körgyűrű között lévő parkolóból a rendezvény fő helyszíne gyalogosan 10 perc alatt elérhető. A rendezvényre kilátogató veszprémi lakosok is ezt a parkolási lehetőséget tudják igénybe venni. A Betekints völgy a rendezvény időszakára ugyanis teljesen le lesz zárva, mert biztosítani kell a rendezők gyors és szabad mozgását. Az esetleges kellemetlenségek miatt érintett városrészben élőktől a rendezők már most türelmet és megértést kérnek.

Erre a megmérettetésre külföldről, valamint az ország minden részéből érkeznek a versenyzők. Napjainkra a Veszprém és környékén lévő szálláshelyek már mind előzetesen lefoglalásra kerültek. A rendezők biztosak abban, hogy ez az esemény a régió idegenforgalmi látványosságainak kínálatát nagymértékben színesíti.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.