Grosicsnak fizetett milliókat a Fidesz, Uszticsnak a Jobbik
1542 szerződést kötöttek 2011-13 között az országgyűlés frakciói, ezekre 6,4 milliárd forintot költöttek.
Minden demokratikus erőnek fel kell lépnie a szélsőségekkel szemben
Zsidó Világkongresszus: a Jobbik komoly fenyegetést jelent a demokráciára.
A Jobbik zsidózásától hangos a nemzetközi sajtó
A rendezvény, amit eredetileg a Zsidó Világkongresszus budapesti találkozója ellen szerveztek, kiváltotta a nemzetközi közvélemény felháborodását.
Jobbik-szövetséges nemzetiszocialista zavarta meg a hallgatók akcióját
"Londonban egy McDonald’s-ban mosogatóként haljatok éhen és a diplomátokkal töröljétek a verejtéket."
Porig égett a Jobbik irodája Dunaújvárosban
Az utcán élők nem ismerik a hajléktalant, aki mindössze egy merevlemezt vitt magával.
El nem követett cselekményért ne lehessen büntetni!
Az Együtt 2014 tiltakozik a Jobbik alkotmányellenes népszavazási kezdeményezése miatt.
Horogkereszt fogadta a jobbikos Gyöngyösit
A politikus csütörtökön tartott lakossági fórumot Tatabányán, ahol ellentüntetők is várták, önkényuralmi jelképekkel.
Elmarad-e a Vár díszkivilágítása?
Felhívás a megyeszékhely polgármesteréhez, kérés az érseki palota irányába.
A Jobbik miatt sötétül el a Colosseum
Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként.
Orbán: jobb, ha nem mondom el a véleményemet a FIFA-döntésről
A Jobbik nemzeti egységet és a miniszterelnök fellépését indítványozta az ügyben.
Óriásplakátokkal a megszorítások ellen
Tiltakoznak a "kormányokon átívelő megszorítások" ellen.
A Jobbik október 23-ról
A forradalom leverőinek elszámoltatása elmaradt, de a Simon Wiesenthal Központ bíróság elé citálja az idős hazafiakat alaptalanul - mondta a Jobbik megemlékezésén Kovács Rajmund.
Lengyelek éltetik majd Orbánt az ünnepen
Várhatóan a békemenet résztvevői is "erősítik" majd a fideszeseket október 23-án; a párt idén sem tart külön nagygyűlést, hanem az állami rendezvényhez csatlakoznak.
Napirend előtt a hétvégi demonstrációk
A hétvégi két demonstráció is szóba került a csütörtökön megtartott szeptemberi közgyűlésen.
Mi a legitim és mi a feszültségkeltés az LMP szerint?
A korábbi Veszprém megyei nyilatkozatnak némileg ellentmondó közleményt adott ki az LMP a hétvégi, veszprémi demonstrációkról.
Virtuális elismerések a veszprémi ellendemonstrálóknak
"Kiütéssel győzött a józan ész a Jobbik felett", "az ellenállás bátorsága Veszprémbe költözött", "nagyszerű, így kell ezt" - ilyen és ehhez hasonló módon fejezte ki elismerését az internetes társadalom a Világos Veszprémért Mozgalom szombati ellendemonstrációja kapcsán.
Alig százan a Jobbik felvonulásán
A párt szombati veszprémi rendezvényén a beszédekben kritizálták az ellendemonstrálókat, de szó esett arról is, hogy - szerintük - a cigányság többsége nem akar integrálódni.
Jelentős túlerőben voltak az ellendemonstrálók
Körülbelül háromszor annyi ellentüntető volt szombaton Veszprémben, mint résztvevő a Jobbik, körülbelül száz fős felvonulásán. A Várpalota felőli bevezető úton például mintegy három kilométeres szakaszon álltak autóikkal a Világos Veszprémért Mozgalom ellendemonstrálói.
Megdöbbent Veszprém volt polgármestere
Döbbenten és értetlenül áll az előtt, hogy a Jobbik erőfitogtató megmozdulást szervez Veszprémben - írja a Világos Veszprémért Mozgalomnak küldött levelében Debreczenyi János.
Megszólalt demonstráció-ügyben Porga Gyula
Szűkszavú közleményében higgadtságot, türelmet kér a veszprémiektől a polgármester, aki egyúttal szép, késő nyári hétvégét kíván.
Fehér ruhában demonstrálnak
Veszprém egy békés város, ahol a véleménykülönbségeket mindig el tudtuk rendezni és nem kellett más városokból embereket idevezényelni, hogy nyomatékot adjanak a véleményüknek - véli a Világos Veszprémért Mozgalom.
Mindenképpen megtartja rendezvényét a Jobbik
Aki a felvonulás ellen demonstrál, az a magyar élet ellen tüntet - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a párt veszprémi elnöke.
LMP: Felesleges feszültségkeltés az ellendemonstráció
A Veszprémbe tervezetthez hasonló demonstrációk és ellendemonstrációk nem a megoldások felé visznek - mondták a párt megyei választmányának tagjai szerdai sajtótájékoztatójukon.
Demonstráció a Jobbik demonstrációja ellen
A Magyar élet menete nevű felvonulás lemondását kéri a Jobbiktól levelében a Világos Veszprémért Mozgalom. A válasz nemleges, és azt javasolja a Jobbik, "vigyázzanak a testi épségükre".
Adósságspirálban a város
Az önkormányzati képviselők és külső bizottsági tagok egyöntetűen mondjanak le idei tiszteletdíjukról - ezt javasolja a Jobbik.
Nagy Gén Kft.: tévesen használták a genetikai vizsgálat eredményeit
A Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft. elhatárolja magát a megkülönböztetés minden formájától és sajnálja, hogy a génvizsgálatot egyes személyek rossz szándékkal használták fel.
Czeizel: komolytalan a zsidóságvizsgálat
Komolytalannak, a tudomány teljes félreértésének nevezte az állítólagos "zsidóság-szűrést" Czeizel Endre - írja a nepszava.hu.
Nyílt utcán zsidóztak a jobbikosok Budapesten
A megszorítások ürügyén tartott tüntetést a Jobbik, a szónokok és a tömeg tobzódtak a kódolt és nyílt antiszemita megnyilvánulásokban - írja a nepszava.hu.
Két iskolát kaphat Ajkán a Hit Gyülekezete
Gazdasági okokra hivatkozva a Hit Gyülekezetének adná át két középiskoláját Ajka önkormányzata. A Jobbik máris tiltakozik.
A jobbikos képviselő falhoz vágta a Gyöngyöspata-jelentést
Személyeskedő vita alakult hétfőn az Országgyűlés emberi jogi bizottságának ülésén, amikor a képviselők a gyöngyöspatai-jelentésről tárgyaltak.
Kiraly:ápr. 17. 08:10Azért H.(Sikeres rendőrségi akciók)
Katanics:ápr. 07. 16:08Kedves Cikkíró!(A Cserháton a helyzet változatlan...)
PopArt:ápr. 02. 17:14Kiváncsian várom az alkotásokat és az aluljáró programokat.(Egy aluljárót lehet humanizálni?)
Karcok:febr. 16. 12:07Nos itt járt tabudöntögető Márton a városunkban és elhozta mindenki számára a "fényt".(Tiltakozás a rasszizmus ellen)
White:febr. 14. 07:34Azt is közölhetnék, hogy mikor és hol lesz a jobbikos rendezvény!("Kiszivárgott" Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő pénteki veszprémi beszéde)
veszpremi:febr. 13. 21:39A veszprémiek egyszer már példát mutattak a Jobbik elleni fellépésből.
Gyertek minél többen.("Kiszivárgott" Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő pénteki veszprémi beszéde)
storybuli:jan. 31. 13:00Most már van végre komoly áteresztő képességű körforgalom, ez biztosan javít a helyzeten...(De hogyan jutok el a piacra és onnan haza?)
Kiraly:jan. 25. 07:36Tényleg szép lett az egykori korona szálló épülete, de csak kívülről.
Belül maradt minden a régi.(Hivatalosan is átadták a Korona szálloda épületét)
White:jan. 14. 16:19Végre valaki meg merte írni a z aluljáró ügyét feketén-fehéren.
...(De hogyan jutok el a piacra és onnan haza?)
PeZse:szept. 10. 16:33Hát nem is tudom szavakba önteni Polgármester Úr bátor szavai...(Megszólalt demonstráció-ügyben Porga Gyula)
- 1. FC Veszprém(71)
- állatkert(34)
- Balatonfüred(57)
- baleset(37)
- Barabás VKC(36)
- Barcelona(122)
- Borkai Zsolt(46)
- Brányi Mária(67)
- Brazilia(40)
- Budapest(66)
- Debrecen(63)
- Ferencváros(97)
- férfi kézilabda Bajnokok Ligája(56)
- férfi kézilabda NB I.(36)
- férfi kosárlabda NB I/B.(35)
- Fidesz(90)
- Forgóné kelemen Judit(41)
- Forma-1(183)
- futsal NB II.(40)
- Gerstmár Ferenc(64)
- Győri Audi ETO KC(32)
- Hartmann Ferenc(68)
- Jobbik(51)
- Katanics Sándor(79)
- kormány(74)
- kosárlabda(35)
- közgyűlés(61)
- labdarúgás(39)
- labdarúgó Bajnokok Ligája(48)
- labdarúgó NB I.(39)
- labdarúgó NB II.(64)
- lemondás(36)
- Lewis Hamilton(42)
- Lionel Messi(35)
- LMP(42)
- London(121)
- lopás(80)
- Magyar Olimpiai Bizottság(37)
- Magyarország(207)
- MKB Veszprém(150)
- MKB Veszprém KC(65)
- Mocsai Lajos(86)
- MSZP(99)
- Nagy László(58)
- Navracsics Tibor(35)
- Némedi Lajos(68)
- Németország(38)
- női kézilabda NB I.(60)
- női röplabda NB I.(49)
- Olaszország(33)
- olimpia(36)
- Orbán Viktor(109)
- Pál Béla(34)
- PAnnon Egyetem(72)
- Petőfi Színház(102)
- Porga Gyula(147)
- rájátszás(41)
- Real Madrid(74)
- Red Bull(42)
- rendőrség(294)
- Schmitt Pál(38)
- Sebastian Vettel(64)
- Spanyolország(57)
- Szerbia(37)
- Vágó Attila(37)
- VESC(38)
- Veszprém(138)
- Veszprém FC(150)
- Veszprémi Egyetemi SC(95)
- Videoton(61)
