Az első vereség négy siker után

A nagyszünetet követően fokozatosan esett vissza a veszprémi férfi kosárlabda csapat.
 
kosárlabda

Harminc pont volt közte

A VESC kosarasai a negyedik győzelmet hozták a Mezőberény ellen.
 

Vereség kétgólos vezetés után

A veszprémi futsalcsapat félidőben még 2:0-ra vezetett.
 

A halasiaknak sikerült a visszavágás

Végig kiegyenlített, kemény mérkőzésen veszített a Barabás-gárda a Kiskunhalas otthonában.
 

A Barabás-lányok kitettek magukért

A női kézilabda NB I. rájátszásában a veszprémiek visszavágtak korábbi vereségükért.
 
kezi

Váratlanul biztos fehérvári győzelem

Jó kezdés után még a második félidő közepén is volt némi esélye a Barabás-lányoknak.
 
teremfoci

Az első győzelem a rájátszásban

Szünet után ellenállhatatlan volt a veszprémi futsalcsapat.
 

Kettős vereség Kaposvárott

Reménytelen helyzetben a veszprémi röpis lányok a rájátszás során.
 

Vereség az utolsó pillanatokban

Küzdelmes mérkőzést játszott az FCV a rájátszás harmadik fordulójában.
 

Győzelemmel kezdték a lányok a rájátszást

Ezúttal nem a fiatalság, hanem a tudatosság hozta a Barabás számára a sikert.
 

Dupla VESC-vereség

Két vereséggel kezdte meg szereplését a 9-11. helyekért kiírt rájátszásban az NB I-es Veszprém női röplabdacsapata.
 

Elveszített alsóházi rangadó

A rájátszás második fordulójában ismét nagy lehetőséget szalasztott el a veszprémi futsalcsapat.
 

Megfáztak a kosarasok a hajdúságban, de nem az időjárás volt a hibás...

Vereséggel kezdte a rájátszást a VESC férfi kosárlabda csapata.
 
futsal

Két győzelem után vereség

Rosszul kezdődött a veszprémi futsalosok számára a rájátszás.
 

A harmadik mérkőzés dönt

Május 19-én, Veszprémben dől el a magyar férfi kézilabda bajnoki cím sorsa.
 

Győzelemmel búcsúzott közönségétől a Barabás VKC

A rájátszás élén áll a Gyurka-csapat az utolsó forduló előtt.
 

Első hely és hat pont előny

Győzelemmel fejezte be a 2011/12-es NB II-es bajnokságot az 1. FC Veszprém csapata.
 

Ismét alulmaradtak a veszprémi kosarasok

Ezúttal is a szakosztályvezető dirigálta a VESC férfi csapatát.
 

Alaposan visszavágtak a lányok

A rájátszás negyedik fordulójában az élre állt a Barabás VKC.
 

Melyik arcát mutatja a Gyurka-csapat?

Illene törleszteni a hazai vereségért.
 

Kikaptak, de bennmaradtak

A Veszprémi Egyetemi SC bebiztosította a következő évi NB I-es szereplését.
 

A közönség kiszolgálása is cél

Az Alcoa FKC, a régi nagy rivális ellen a megszokott nagy csata várható.
 

A hideg sör ellenére forró hangulat...

Nagyszerű kezdés után is sikerült izgalmat kelteni a röpis fiúknak.
 

Teljesen megérdemelt vereség a visszavágón

Az egypontos idegenbeli előny ellenére alapos "zakó" a visszavágón...
 

Kiütéses győzelem a címosztó rangadón

A veszprémi kapusnak ezen a meccsen a Fradi nem tudott gólt lőni!
 

Hazai visszavágó egy pont előnnyel

Pénteken este 18.30-tól a Nagykőröst fogadja a VESC férfi kosárcsapata.
 

Rossz főpróba - jó előadás?

Az első helyet eldönt(het)ő mérkőzést játszik a Fradi ellen a veszprémi futsalcsapat.
 

Nagy lépés a bennmaradás felé

Küzdőképességből jelesre vizsgáztak a veszprémi lányok.
 

Az ötödik hely elérése a kitűzött cél

Előrehozott mérkőzés a rájátszás első fordulójában.
 

Egyre távolabb a kiesőhelytől

Magabiztos veszprémi győzelem az egyik riválissal szemben.
 
<< 1  2 >>