Kedvező ajánlat a V-Busz-tól a diákoknak
Porga Gyula polgármester bejelentette, hogy 2024. február 1-től minden veszprémi lakhelyű diák, illetve veszprémi iskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és hallgató jogosult lesz a 350 Ft-os havi bérletre, tehát az itt tanuló diákok egy vonaljegy áráért utazhatnak majd a helyi járatokon.
Nincs siker fájdalom nélkül
„Nincs fény árnyék nélkül, nincs kemény munka bukás nélkül” -mondta Kiss Balázs olimpiai bajnok pénteken este azon a sportgála ünnepségen, ahol a 2022-es, valamint 2023-as években kiemelkedő eredményt elért sportolókat köszöntötték.
Sikeres rendőri akció Veszprémben
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kedden előzetes letartóztatásba helyezték azt a hat fős bűnszervezetet, akik hátrányos helyzetű idős embereket fosztottak ki és tartottak embertelen körülmények között.
Mesterek esküje Veszprémben
Mesteravató ünnepséget tartottak hétfőn a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál, amelynek során 19 új mesterlevelet adtak át gázfogyasztó-berendezés- és csőhálózat szerelő, valamint kozmetikus szakmákban.
ESET: az internetes karácsonyi bevásárlásoknál is csalók áldozatai lehetnek az ügyfelek
Miközben karácsony előtt mindenki a tökéletes ünnepi ajándékokat keresi, az internetes karácsonyi bevásárlásoknál is csalók áldozatai lehetnek az ügyfelek az ESET elemzése szerint: a bűnözök többnyire ilyenkor is arra akarják rávenni a felhasználókat, hogy rákattintsanak egy kártékony linkre, amely például egy kivételes és hamarosan véget érő lehetőség a potenciális vevő számára.
Sikeres rendőri akció Veszprémben
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kedden előzetes letartóztatásba helyezték azt a hat fős bűnszervezetet, akik hátrányos helyzetű idős embereket fosztottak ki és tartottak embertelen körülmények között.
Nyugat-Balkán stratégiai fontossággal bír a NATO számára
Stratégiai fontossága van a Nyugat-Balkánnak a NATO számára - közölte Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára azt követően, hogy a térség NATO-tagországainak vezetőivel tárgyalt szerdán Szkopjéban.
Már számos kórházban hárommilliárd forint feletti az adósság
Már számos kórházban hárommilliárd forint feletti az adósság - hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője, a párt árnyékkormányának egészségügyi minisztere vasárnap.
Középpontban a megelőzés
A 29. alkalommal emlékeztek a meg Diabétesz Világnapról szombaton Veszprémben a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán és ünnepelték meg a veszprémi Cukorbeteg Klub megalakulásának 45. évfordulóját.
NATO-bővítés - Svéd külügyminiszter: Törökország heteken belül ratifikálja Svédország csatlakozását
Hakan Fidan török külügyminiszter azt mondta svéd kollégájának, hogy Törökország várhatóan heteken belül ratifikálni fogja Svédország NATO-csatlakozását - erről Tobias Billstöm svéd külügyminiszter beszélt szerdán Brüsszelben a NATO-tagországok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve.
Kedvező ajánlat a V-Busz-tól a diákoknak
Porga Gyula polgármester bejelentette, hogy 2024. február 1-től minden veszprémi lakhelyű diák, illetve veszprémi iskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és hallgató jogosult lesz a 350 Ft-os havi bérletre, tehát az itt tanuló diákok egy vonaljegy áráért utazhatnak majd a helyi járatokon.
Szijjártó Péter: Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből
Magyarország sokat profitál a Kazahsztánnal folytatott sikeres együttműködéséből az energiabiztonság és a külkereskedelem terén is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Magyarország minden erővel megvédi magát
Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt tisztújító kongresszusán mondott beszédében szombaton Budapesten.
Behívni az embereket az erdőbe
November 10-12 között a tizedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Bakony Expót a térség és a Bakonyi ízek vásárát. Az idei évben 134 kiállító hozta el termékét és mutatkozott be a vásárra látogató vendégeknek.
Módosítaná a végrehajtási törvényt a Párbeszéd
Módosítaná a végrehajtási törvényt a Párbeszéd; a törvényjavaslat kezelné a "végrehajtói maffia" ténykedését - jelentette be Jámbor András, a Párbeszéd frakciójának tagja, a Szikra Mozgalom képviselője és Berki Sándor, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatójukon.
Bevezetésre kész az elektronikus ingatlan-nyilvántartás
Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.
Nincs siker fájdalom nélkül
„Nincs fény árnyék nélkül, nincs kemény munka bukás nélkül” -mondta Kiss Balázs olimpiai bajnok pénteken este azon a sportgála ünnepségen, ahol a 2022-es, valamint 2023-as években kiemelkedő eredményt elért sportolókat köszöntötték.
Ellenzéki pártok szerint a kormánytól kell megvédeni Magyarország szuverenitását
Egy "valódi" szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot terjeszt be az Országgyűlésnek négy ellenzéki párt, szerintük ugyanis az ország szuverenitását a kormánytól kell megvédeni, mert kiszolgáltatja Magyarországot az orosz és kínai érdekeknek.
Mesterek esküje Veszprémben
Mesteravató ünnepséget tartottak hétfőn a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál, amelynek során 19 új mesterlevelet adtak át gázfogyasztó-berendezés- és csőhálózat szerelő, valamint kozmetikus szakmákban.
Kelemen Hunor: 2024 sordöntő év lehet a romániai magyarok számára
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke (RMDSZ) elnöke szerint a 2024-es választások miatt a jövő év sorsdöntő lehet a romániai magyarok számára, ezért washingtoni látogatásán arra kérte az amerikai magyar közösség tagjait, hogy hívják fel választott képviselőik figyelmét a romániai kisebbségi jogok alakulására.
Uniós bíróság: közigazgatási szervek megtilthatják a vallási jelképek munkahelyi viselését
Tagállami közigazgatási szerv dönthet úgy, hogy megtiltja munkavállalói számára a vallási jelképek munkahelyi viselését - közölte ítéletében az Európai Unió Bírósága kedden.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a jövő héten
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaerőpiaci és kereseti adatokat publikál, a Pénzügyminisztérium közzéteszi az államháztartás októberi részletes adatait.
Stabilitás a közbiztonságban
A Veszprém Járási Közbiztonsági Egyeztető Fóruma november 14-én tartotta soron következő ülését Veszprémben, a Rendőr-főkapitányság színháztermében, amelyen a járás településeinek közbiztonságát felügyelő önkormányzati és civil szervezetek képviselői vettek részt.
Palesztin elnök: a Palesztin Nemzeti Hatóság kész átvenni Gázát Palesztina részeként
A Palesztin Nemzeti Hatóság a palesztin államiság átfogó rendezésével kész felelősséget vállalni a Gázai övezetért, mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszternek vasárnapi tárgyalásukon Rámalláhban.
- 1. FC Veszprém(149)
- Barcelona(181)
- Budapest(204)
- Ferencváros(171)
- férfi kézilabda Bajnokok Ligája(140)
- Fidesz(452)
- Forma-1(358)
- Hartmann Ferenc(155)
- Jobbik(156)
- Katanics Sándor(135)
- Lázár János(155)
- Lewis Hamilton(135)
- London(131)
- Magyarország(538)
- Mészáros Lőrinc(195)
- MKB-MVM Veszprém KC(126)
- MKB Veszprém(155)
- MSZP(371)
- Orbán-kormány(224)
- Orbán Viktor(883)
- Porga Gyula(233)
- rendőrség(317)
- Veszprém(433)
- Veszprém FC(202)
- Veszprémi Petőfi Színház(201)
1701765399