Bontják az új díszburkolatot a hétvégén átadott Várkert előtt

Az utcabálos megnyitó után ismét építési területté vált a Lánchíd utca és bazár épületegyüttese, amelyet eddig már kétszer adták át - félkészen...
 
 

Bontják az új díszburkolatot a hétvégén átadott Várkert előtt

Az utcabálos megnyitó után ismét építési területté vált a Lánchíd utca és bazár épületegyüttese, amelyet eddig már kétszer adták át - félkészen...
 
 
 
 
 

Bontják az új díszburkolatot a hétvégén átadott Várkert előtt

Az utcabálos megnyitó után ismét építési területté vált a Lánchíd utca és bazár épületegyüttese, amelyet eddig már kétszer adták át - félkészen...

A Lánchíd utcában a napokkal korábban fugázatlanul, kötőanyag nélkül, rohamtempóban lerakott bazaltkockák kiemelésével folytatódik a Várkert Bazár felújítása. Az egyik ott dolgozó munkás azt mondta, lényegében mindent folytatnak, amit abbahagytak, és már javítani is kell.

Az utcát nem zárták le a gyalogosforgalom elől, ma délelőtti bejárásunk során kupacban álltak a kockák a főépület előtt, a közelében éppen légkalapáccsal bontották a kövezetet.

Úgy tudjuk, az egész Lánchíd utcai díszburkolatot szintbe kell hozni, a kövek, a járdaszegélyek, a vízelvezetők közötti illesztést rendesen meg kell csinálni. Péntek délután úgy adták át, hogy tűsarkúban senkinek se ajánlanánk a korzózást, a kövek közé szorult cipővel gyorsan össze lehet hozni egy ficamot vagy bokatörést, de lapos sarkúban se komfortos a billegő, élüket kivető kockákon sétálni.

Pénteken még félórával az átadási ünnepség előtt is dolgoztak, de már nem tudták befejezni. Az egyik félbetört lapátot is otthagyták a kavicságyban, a hétvégén ennek a látványa is hozzátartozott a frissen átadott promenádhoz. Több a villamosvágányhoz közeli korzórészt meg sem nyitottak, azokat, ahol épp csak ledobálták a kockákat.

A szakmunkások hétfőn újra dolgozni kezdtek, a hétvégi ünneplésre elkerített területen ismét beindult a nagyüzem, markolók, targoncák jönnek-mennek, az épületekben is forog a betonkeverő.

Megérkeztek a műszaki, építési szakértők, amikor ott jártunk, néhányan a hézagosan, hepehupásan lerakott gyepszőnyeget mustrálták. Az egyik Várba vezető lépcsősort is be kell fejezni, ezt hétvégén is zárva tartották.

Mint arról március végén beszámoltunk, a Várkert Bazárt a tavaszi választások előtt félkész állapotban adták át, próbálva megfelelni a rekonstrukciójával kapcsolatos kormányhatározat március 30-i határidejének. A területet aztán lezárták, majd Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus elsején augusztus 29-re ígérte a teljes bazár projekt befejezését. Akkor Velez Árpád MSZP-s képviselő kérdezte a minisztert az ügyről. Lázár János Veleznek küldött válaszában arra emlékeztetett, hogy a Várkert Bazár I. ütemének átadásakor és azt követően is jelezték az illetékesek, hogy a felújítás II. ütemének, egyben a teljes projekt befejezésének szerződésben vállalt időpontja 2014. augusztus 29-e.

Lázár akkor közölte: a kivitelezőktől kapott információk szerint a munkák megfelelő ütemben haladnak, a vállalt határidő tartható.

- A felújítás két beruházója – а Budavári Önkormányzat és a Várgondnokság Nonprofit Kft. – is úgy tervezi, hogy az átadást követően, augusztus utolsó hétvégéjén teljes egészében megnyitják a Várkert Bazárt. Ekkortól nemcsak az épületegyüttes, de Ybl mai örököseinek tervei alapján elkészült rendezvényközpont, mélygarázs és reneszánsz kert is megnyílik а látogatók előtt – fogalmazott.

A megnyitás határidőre megtörtént, a projekt befejezése azonban tovább húzódik. Ma délelőtt a hétvégén látogatható épületekben is munkások dolgoztak.

A beruházást felügyelő L. Simon László kormánybiztos a második avatóünnepségen, pénteken azt mondta, még két hétig dolgoznak a Lánchíd utcában, ezt követően a forgalomnak is átadják. Több ott élő, a vendéglátásban, kereskedelemben dolgozó, az építkezés előrehaladását napról napra követő Lánchíd utcai a VS.hu-nak kétségét fejezte ki, hogy a kivitelezők képesek ennyi idő alatt megfelelő színvonalon elvégezni a munkát.

A VS.hu kérdezte a Miniszterelnökséget a munkák befejezésének teljesíthető határidejéről, a következő választ kaptuk: "Az állami beruházásban történt felújítás gyakorlatilag befejeződött, a Várkertbazár megnyílt a közönség előtt és mostantól látogatható. A hazánkra irányuló turizmus megkerülhetetlen és vonzó célpontja lett, már az első hétvégén 60 ezer ember látogatott ki. Teljes kapacitáson a kereskedelmi és vendéglátóhelyek megnyitása után üzemel majd. A Lánchíd utca felújítása - ahogy az ismert a sajtóban és a pénteki sajtótájékoztatón is elhangzott – kb. 2 hét múlva fejeződik be, tehát a jelenlegi állapot még nem végleges, hátra van pl. a Lánchíd utca és a Clark Ádám tér összekapcsolása, a Döbrentei és a Szarvas tér befejezése is. Ezért láthat ott munkagépeket és munkásokat."

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.