Kétségbeejtő helyzetben vannak a nyugdíjasok

Az Orbán-kormány négy és fél éves kormányzásának az (is) az eredménye, hogy ötszázezer fővel nőtt a szegények száma.
 
 

Kétségbeejtő helyzetben vannak a nyugdíjasok

Az Orbán-kormány négy és fél éves kormányzásának az (is) az eredménye, hogy ötszázezer fővel nőtt a szegények száma.
 
 
 
 
 

Kétségbeejtő helyzetben vannak a nyugdíjasok

Az Orbán-kormány négy és fél éves kormányzásának az (is) az eredménye, hogy ötszázezer fővel nőtt a szegények száma.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ma több mint 3,3 millió ember él szegénységben Magyarországon, míg 2010-ben ez az adat 2,8 millió volt. A politikus ez utóbbi számot is soknak tartotta.

A nyugdíjasok több mint 70 százalékának gondot okoz egy váratlan kiadás finanszírozása, 40 százalékuknak, egymillió embernek pedig az, hogy megfelelő táplálékhoz jusson - hivatkozott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban nyilvánosságra hozott elemzésére az ellenzéki képviselő. A kutatás szerint a fűtési költségek minden ötödik embernek jelentenek gondot - közölte.

Azt mondta, saját számításaik szerint 4,8 millió ember él a létminimum alatt az országban. Ugyanakkor a KSH a legfrissebb szegénységi adatokat azért nem hozza nyilvánosságra, mert nincs rá pénze.

Korózs Lajos szerint meneszteni kell Vukovich Gabriella KSH-elnököt, mert alkalmatlan feladatai ellátásra.

Beszélt arról is, hogy több mint egymillió embernek van hátraléka a villanyszámlán, és a nyugdíjasok kétharmadának juttatása nem éri el az átlagnyugdíj mértékét.

Korózs Lajos felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hozza nyilvánosságra a jövő évi költségvetés tervezetét, mert az elképzelhetetlen, hogy a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által bejelentett "1700 milliárd forintos megszorítás" nem érinti a nyugdíjasokat.

Reagált arra, hogy a kormányfő a Sztárklikk.hu információi szerint az Idősügyi Tanács szerdai ülésén azt mondta, a jogrenden át kell vezetni azt az alaptörvénybeli rendelkezést, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni rászoruló szüleikről. Az MSZP-s politikus szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a gyerekekre ráterhelhető minden olyan költség, amit az állam ró az idősekre. Benne van a fizetős egészségügy lehetősége, vagy a lényegesen magasabb térítési díjak megfizettetése a gyermekkel, ha a nyugdíj nem fedezi a ráfordított költségeket - hangoztatta. Azt kérte, a választók jövő hét vasárnap támogassák a baloldali jelölteket, hogy gátat tudjanak szabni ennek "az ámokfutásnak".

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.