A kormány ráront a nyugdíjasokra

Az MSZP pertársaságot szervez a magánnyugdíj-pénztári tagoknak és próbapert indít az egyes pénztárak megszüntetésére vonatkozó kormányzati javaslat miatt.
 
 

A kormány ráront a nyugdíjasokra

Az MSZP pertársaságot szervez a magánnyugdíj-pénztári tagoknak és próbapert indít az egyes pénztárak megszüntetésére vonatkozó kormányzati javaslat miatt.
 
 
 
 
 

A kormány ráront a nyugdíjasokra

Az MSZP pertársaságot szervez a magánnyugdíj-pénztári tagoknak és próbapert indít az egyes pénztárak megszüntetésére vonatkozó kormányzati javaslat miatt.

Ezt Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s alelnöke jelentette be kedden Budapesten. Közölte, hogy a pertársaságot Magyar György ügyvéd fogja képviselni.

Hozzátette: a magánnyugdíjpénztárakat érintő törvénymódosítás nem szól másról, minthogy kell a kormánynak ez a 200 milliárd forint, mert üres az államkassza. A politikus szerint intézkedésével az állam megfosztja tulajdonától az érintett több mint 60 ezer embert.

A politikus értékelése szerint a kormány javaslatával ellehetetleníti, kifosztja a pénztárakat, és az öngondoskodás csíráját is kiírtja a társadalomból.

Elmondta, minden létező csatornán felhívják a figyelmet a pertársasághoz való csatlakozásra.

A képviselő a Stop.hu információja szerint kifogásolta azt is, hogy arra készülnek, hogy az egész életjáradék-piacot államosítsák. Azt mondta, meg is tették ez ügyben az első lépéseket azzal, hogy az FHB Életjáradék Zrt.-t eladták a Nemzeti Eszközkezelőnek.

E szerint - folytatta - az eszközkezelő üzletelni fog azokkal az idősekkel, akik - "talán utolsó kétségbeesésükben" - az ingatlanukról lemondanak életjáradék fejében. Korózs Lajos szerint az ingatlan árának harminc százalékát kell kifizetni az idős embernek, a hetven százalékot "zsebre lehet tenni", ez pedig nem kétséges, hogy a fideszes oligarcháknak fog jutni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.