Egyre nagyobb a népharag

Több ezren, más becslések szerint több mint tízezren vettek részt a rendszer elleni Kossuth-téri tüntetésen.
 
 

Egyre nagyobb a népharag

Több ezren, más becslések szerint több mint tízezren vettek részt a rendszer elleni Kossuth-téri tüntetésen.
 
 
 
 
 

Egyre nagyobb a népharag

Több ezren, más becslések szerint több mint tízezren vettek részt a rendszer elleni Kossuth-téri tüntetésen.

Egyre dagadnak a kormánnyal szembeni indulatok - ez volt talán a legfőbb tanulsága a tegnapi tüntetésnek, amelynek mérete tudósítónk szerint az első internetadós demonstráció méretével vetekedett. Több ezren, más becslések szerint több mint tízezren vettek részt a megszavazott jövő évi költségvetés, az oktatási rendszer átalakítása, az adóhatóság vezetője, az állami korrupció, az immár törvénybe írt szegregáció, a kormányzati hazugságok - a rendszer elleni felvonuláson.

Az este hat órakor már hagyományosan a József nádor téren gyülekező résztvevők a NAV Széchenyi utcai székházánál tett kitérő után a Kossuth térre vonultak, és jól jelzi a tüntetés nagyságát, hogy még a József nádor téren volt a tömeg vége, amikor az eleje megérkezett a NAV-székházához. Ahogy haladt előre a tömeg, mind többen csatlakoztak hozzá: a Kossuth teret három utcából tudták megközelíteni, bár a java az Alkotmány utca felől ment, s ott már nem fértek el. Vélhetően a rendőrség sem számított rá, hogy ekkora lesz a részvétel, a tömeg méretéhez képest ugyanis nem vezényeltek ki óriási erőket.

A tömeg eleje nem sokkal nyolc óra után ért a Kossuth térre, ahol már három rendőrsorfal várta az elégedetleneket. "Senki ne támadjon rá a rendőrsorfalra, amíg tart a tüntetés!" - este fél 9-kor a a szervezők erre szólították fel a tömeget.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Kossuth térről azt üzente a kormánynak: "Aki nem ért a szóból, az értsen az erőből!". A parlament előtt a tömegből sokan azt javasolták, "menjünk be", és volt, aki ezt szó szerint értette, megpróbált behatolni az épületbe - a rendőrök azonban kiemelték a közeledőket, amire a szervezők is felszólították a provokátorokat, ne tegyenek ilyet.

- Az az épület már üres, már rég elmenekültek a képviselők - így az egyik szervező, és hozzátette, békét szeretnének.

Nagy taps fogadta Iványi Gábor lelkészt, aki az ünnepre emlékeztetve Ézsaiás próféta könyvéből idézett: "Nem lesz mindig sötét ott, ahol szorongatás van", és az ünnep fényeit még a "becstelen brigantik" sem tudják elvenni. A lelkész arról kérdezte a tömeget, hiszik-e, hogy visszaadják-e az igazi alkotmányt, hogy az esélytelenekkel szemben valaha érezhető lesz a szolidaritás, és a gúnyolás helyett újra az egyenes beszéd, a bizalom építése lesz a közbeszéd része - a tömeg mindegyikre hangos igennel felelt.

- Haza szeretnék jönni, mert szeretem a hazámat! - Cseh Katka, emigráns orvos, a Népharag csoport tagja előzőleg erről beszélt a tüntetőknek. Azt mondta, egy következmények nélküli országba nem lehet hazajönni, nincsenek meg a normális működés feltételei, hiszen folyamatosan változnak a jogszabályok. A vasárnapi zárva tartás miatt több tízezer ember munkája van veszélyben. Cseh Katka szerint a tisztességes megélhetés legfőbb akadálya a korrupció, mint mondta, Vida Ildikó "még mindig sunnyog", és továbbra sem mondott le, de üzente: "Vida Ildikó le fog mondani!". A leghangosabb füttyszót és hurrogást jellemezően Vida személyére adta a tömeg, zúgott, hogy "börtönbe, börtönbe!". De új jelszóként megjelent a "Ruszkik haza!" is.

A Stop.hu tudósítója rengeteg fiatallal találkozott a tömegben, megjelentek külföldiek is: angolul és ukránul beszélők egyaránt részt vettek a vonulásban. Vidám perceket okozott egy férfi, aki az Alkotmány utca felé egy magnón végtelenítve azt játszotta egy hangos beszélőbe, hogy "felszólítjuk a kormányt, a tevékenységét fejezze be, és az országot Azerbajdzsán irányába hagyja el!".

A demonstráció hivatalos lezárása után a tüntetők egy csoportja - 2-300 ember - többször megpróbálta áttörni a megerősített rendőri sorfalat, amire az egyenruhások paprikaspray bevetésével reagáltak. A gázzal egy operatőrt, és egy fotóst is "leszereltek".

A szervezők egyébként külön kérték a résztvevőket, hozzanak magukkal egy cipősdoboznyi játékot, amit majd rászoruló gyerekeknek továbbítanak. Ám végül annyi doboz gyűlt össze, hogy a szervezők nem tudták mindet átvenni, ezért később több pontot kellett kialakítaniuk a dobozok átadására.

Nem csak a fővárosban, hanem az ország több városában, tökken között Pécsett és Szegeden is tüntettek, több százan fejezték ki dühüket a Stop.hu tudósítása szerint.

A szervezők egyébkét már most gondoltak a jövőre, január 2-ára újabb demonstrációt szerveznek az Operaház elé.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.