Gaskóék is a kormány ellen

Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen.
 
 

Gaskóék is a kormány ellen

Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen.
 
 
 
 
 

Gaskóék is a kormány ellen

Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárvatartás ellen.
Ezt jelentette be a Liga elnöke pénteken a szervezet elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten. Gaskó István hangsúlyozta: a népszavazási kezdeményezés során sem a Liga, sem a VOSZ nem kíván politikai pártokkal összefogni,

kizárólag civil szervezetekkel kívánnak együttműködni. Hozzátette: ha a Nemzeti Választási Bizottság egy párt népszavazási kezdeményezését fogadja el, akkor a Liga visszavonul az ügytől és a tagjaira bízza, mennyire vesznek részt a népszavazásban.

A Liga elnöke ezt azzal magyarázta, hogy nem szeretnének pártpolitikai csatározások eszközévé válni, ezért kérik a politikai pártokat is, hogy maradjanak távol a Liga népszavazási kezdeményezésétől, ugyanakkor számítanak a társadalmi szervezetek csatlakozására, segítségükre az aláírásgyűjtés során.

Gaskó István újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az a céljuk, hogy a Liga és a VOSZ népszavazási kérdését fogadja be és érvényesítse a Nemzeti Választási Bizottság. Arra a kérdésre, hogy mikor nyújtják be a kezdeményezést a Liga elnöke kifejtette: attól függ, hogy a választási bizottság a már befogadott kérdésekről mikor dönt, és ezzel kapcsolatban a benyújtók élnek-e jogorvoslati lehetőségükkel.

Mivel a Kúriának 90 nap áll rendelkezésére a jogorvoslatra, akár hónapokig is húzódhat az ügy - tette hozzá. Gaskó István a Stop.hu cikke szerint felidézte: a Liga korábban a kötelező vasárnapi zárva tartás helyett az önkéntes a vasárnapi munkavégzés lehetőségét javasolta, a vasárnapi pótlék felemelését, valamint az egy helyett havi két vasárnapi pihenőnap kötelezővé tételét.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.