Az MTI-ből kimaradt, mit gondol a díjazott a kormányról

Az írónő szerint egy normálisan működő közmédiában eljuthatna a kormányhoz, mit gondol munkájáról egy díjazott.
 
 

Az MTI-ből kimaradt, mit gondol a díjazott a kormányról

Az írónő szerint egy normálisan működő közmédiában eljuthatna a kormányhoz, mit gondol munkájáról egy díjazott.
 
 
 
 
 

Az MTI-ből kimaradt, mit gondol a díjazott a kormányról

Az írónő szerint egy normálisan működő közmédiában eljuthatna a kormányhoz, mit gondol munkájáról egy díjazott.

"A magyar kultúra napján Márai Sándor-díjat vehetett át Tompa Andrea, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Színház című folyóirat szerkesztője a 20. századi kisebbségi lét kérdéseinek újszerű és hiteles prózai ábrázolásáért” – írta az MTI, de a díjazott reakciója a tudósításba nem került be. Tompa Andrea az ATV riporterének azt mondta: morális dilemmát okozott neki, hogy ettől a kormánytól bármit is elfogadjon. Végül a díjat átvette, az azzal járó 770 ezer forintot nem. Azt az Igazgyöngy Alapítványnak adományozza, mivel annak vezetőjét, L. Ritók Nórát hiteles embernek tartja.

Az írónő a Hír24.hu cikke szerint úgy vélte: lépése üzenet a kormány felé, ha lenne egy normálisan működő közmédia, akkor el is juthatna az országot vezető politikusokhoz, hogy egy díjazott mit gondol a kormány munkájáról. A Magyar Narancs gratulált kritikusa döntéséhez, Gajdics Ottó viszont azt írja az MNO Páholy nevű blogján, hogy szerinte Tompa Andrea a Márai-díjat sem érdemelte meg, mert a Fejtől s lábtól című regénye „bűn rossz”. A Lánchíd Rádió főszerkesztője számára nem az a dilemma, hogy Tompa Andrea miért veszi át az elismerést, hanem az, miért épp neki adták. Ő legalább tíz sokkal jobb könyvet olvasott csak tavaly, és bízik abban, hogy „előbb-utóbb eljön az az idő, amikor nemzeti érzelmeinket nem tagadó, magyarságtudatunkat nem lesajnáló, mégis hitelesen és újszerűen megközelítő szerző örömmel veszi majd át a magyar nemzet díját az aktuális minisztertől.”

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.