Jászai Mari: Magam keresése

Öt teátrum közös produkciója a Játékszínben.
 
 

Jászai Mari: Magam keresése

Öt teátrum közös produkciója a Játékszínben.
 
 
 
 
 

Jászai Mari: Magam keresése

Öt teátrum közös produkciója a Játékszínben.

A Klebelsberg Kultúrkúria, a Marczibányi Téri Művelődési Központ, a Veszprémi Petőfi Színház, az Evangélium Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója, a Jászai Mari: Magam keresése című monodráma látható február 21-től a Latinovits-Bujtor Játékszínben.

1850. február 24-én született Jászai Mari, a magyar színjátszás felejthetetlen tragikája. Olthatatlan tudásvágya korának legműveltebb személyiségei közé emelte. Tehetsége, mindent elsöprő drámai ereje kortársait arra indította, hogy alakításairól tanulmányokat írjanak. Több mint ötven éven át láthatta a közönség a nemzet színházának színpadán. Az a közönség, amely rajongásig szerette és ünnepelte estéről estére. Tudjuk, hogy Petőfi és Széchenyi volt számára az a két géniusz, akiket minden lehetséges módon hirdetett. Rendületlenül szavalta imádott Petőfije verseit, Nagycenkre pedig évente elzarándokolt Széchenyi sírjához.

Az utókor sajnos már nem gyönyörködhet megrendítő alakításaiban, de a ránk hagyott írásai és a róla írt tanulmányok lehetővé teszik, hogy megidézzük alakját, küzdelmeit, melyeket elsősorban önmagával vívott. Ez a monodráma is önmaga keresését állítja a középpontba. Kérlelhetetlen őszinteséggel kutatja saját jellemét, értékeit és hibáit. Ennek a vívódásnak lehet tanúja a néző, mely egyben kirajzolja nem mindennapi alakját. Volt egy csodája a magyar színművészetnek, aki példaképül szolgálhat a jövő nemzedéke számára.

Jászai Mari szerepében Juhász Róza látható. Az előadás munkatársai Dömölky János Balázs Béla-díjas, Kiváló és Érdemes Művész, Libor Katalin, Gábos Katalin, Hajdu Gábor, Debreczeni András, Szlávik János és Görgényi Gábor.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.