„A Fidesz még centralizáltabb lett"

Eltűntek a karakteres személyiségek, az új alelnökök mind engedelmes végrehajtó politikusok.
 
 

„A Fidesz még centralizáltabb lett"

Eltűntek a karakteres személyiségek, az új alelnökök mind engedelmes végrehajtó politikusok.
 
 
 
 
 

„A Fidesz még centralizáltabb lett"

Eltűntek a karakteres személyiségek, az új alelnökök mind engedelmes végrehajtó politikusok.

A vasárnapi Fidesz-kongresszus leginkább a menekültválságban új erőre kapott kormánypárt öntömjénezéséről szólt. A fő üzenet a cselekvőképesség felmutatása volt, ezt jelenítették meg a felsorolt eredmények és az újabb intézkedések, így a lakásépítés áfájának csökkentése - vélekedett Juhász Attila, a Political Capital elemzője.

A Fidesz még centralizáltabb, még inkább egy emberre épülő párt lett, amit jól kifejez, hogy Orbán Viktor már a 2018-as miniszterelnök-jelöltségről beszélt, mellőle pedig eltűntek a karakteres politikusok, az új alelnökök mind engedelmes végrehajtó politikusok, közülük szellemi és politikusi potenciált csak Gulyás Gergely képvisel.

Orbán Viktor beszéde azt mutatta, hogy európai szinten, a külpolitikai térben is azt a politikai stratégiát követi, amelyet Magyarországon követ. Ahogy a belpolitikában Orbán a magyar nemzet védelmezőjének tünteti fel magát, úgy nemzetközi szinten Európa, az európai nemzetek védelmezőjének szerepét sajátítja ki magának a maga konstruált ellenségképekkel, így a letűnt liberális korszakot képviselőkkel, a bevándorlókkal és a brüsszeli bürokráciával szemben - mondta a NOL információja szerint a politikai elemző.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.