„Kövér szavai mélységesen sértik a nőket és a férfiakat is”

A politikus sokakat felháborító szavai szerint a nők önmegvalósítását a gyermekszülésnek kellene jelentenie.
 
„Hányingered van Kövér László házelnök szövegétől? Küldj neki egy negatív terhességi tesztet!” – erre biztat egy frissen alakult Facebook-csoport.

A csoport szerint felháborító, hogy Kövér László azt gondolja, megmondhatja bárkinek is, hogyan élje az életét. „Elképesztő, hogy a házelnök szerint az ”önmegvalósítás legmagasabb minősége" (sic!) unokákat szülni a hozzá hasonlóknak. Szerintünk meg gyereket úgy kell szeretettel és elfogadással nevelni, hogy megtalálják a saját útjukat és ne mások életét kelljen élniük. Kövér szavai mélységesen sértik a nőket, de a férfiakat is: a gyerek nem a nő vagy a férfi kiváltsága, hanem két ember közös döntése, amihez Kövér Lászlónak semmi köze nincsen” – írják a 168 ÓO híre szerint a Fidesz-kongresszuson elhangzottakra reagálva.

A politikus sokakat felháborító szavai szerint a nők önmegvalósítását a gyermekszülésnek kellene jelentenie.

- Nem akarjuk Magyarországot férfigyűlölő nők és a nőktől rettegő feminin férfiak, a gyermekekben/családokban csak az önmegvalósítás akadályát látó jövőtlenség társadalmává tenni. Azt szeretnénk, ha fiaink nem csak tanulhatnák, hanem értenék is Petőfinek ‘Ha férfi vagy, légy férfi’ című versét, ha lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk” – mondta Kövér László a Fidesz vasárnapi kongresszusán.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.