"Magyarországon megáll az élet"

Ultimátumot adtak Orbánnak a pedagógusok.
 
 

"Magyarországon megáll az élet"

Ultimátumot adtak Orbánnak a pedagógusok.
 
 
 
 
 

"Magyarországon megáll az élet"

Ultimátumot adtak Orbánnak a pedagógusok.

Több tízezren vettek részt a pedagógusok melletti gigademonstráción, a rendezvény utolsó felszólalója Pukli István volt, aki megtette a napokban megígért bejelentését.

A budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója az általa 35 ezer főre becsült tömeg előtt kijelentette, március 23-a éjfélig adnak időt Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és Áder János magyar államfőnek, hogy bocsánatot kérjenek az oktatás elmúlt 6 évben történt romlásáért.

Pukli azt szeretné, hogy Orbán Viktor és Áder János üljön velük egy asztalhoz, és tárgyalják meg az oktatás helyzetét. Amennyiben azonban a párbeszédre és egyeztetésre nem kerül sor, a Tanítanék mozgalom szervezésében általános sztrájkra kerülhet sor március 30-án.

Pukli elmondta, mivel "legális" sztrájkra már nincsen lehetőség, ezért a tanárokat "polgári engedetlenségre" szólítja fel. A célkitűzéseikkel és programjukkal egyetértő intézményektől és tanároktól azt kéri, az említett napon egy óráig szüneteltessék az oktatást és vonuljanak ki az iskolák elé.

A Kossuth téren összegyűlt tömegtől is azt kérte, hogy aki teheti, menjen az iskolák elé demonstrálni.

- Magyarországon egy órára megáll az élet - fogalmazott Pukli. Az igazgató azt is előre vetítette, hogy amennyiben nem lesz változás, az egyórás polgári engedetlenséget később kettő-három, vagy akkár még több órás tiltakozás követheti.

A pedagógusok által követelt változásokat tömörítő (megszavazott!) 12 pontot az ATV.hu híre szerint a Facebookon is közzétették.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.