Jól sikerült az edzőmérkőzés

A Dunakeszi Kinizsi csapatánál, de Budán, a Gabányi László Sportcsarnokban vendégeskedett a 1. Futsal Club Veszprém.
 
 

Jól sikerült az edzőmérkőzés

A Dunakeszi Kinizsi csapatánál, de Budán, a Gabányi László Sportcsarnokban vendégeskedett a 1. Futsal Club Veszprém.
 
 
 
 
 

Jól sikerült az edzőmérkőzés

A Dunakeszi Kinizsi csapatánál, de Budán, a Gabányi László Sportcsarnokban vendégeskedett a 1. Futsal Club Veszprém.

A hazaiak több NB I-es játékossal felállva kezdték a mérkőzést. A Veszprém Kasza – Csejtei, Jakab, Korcsmár, Vingelman összeállításban lépett a pályára. Az első félidő változatos játékot hozott. A vendégek sorcserével játszottak, így folyamatosan friss erők voltak a pályán. A második sort Németh Gábor edző irányításával Weisz, Vető és Tar alkotta.

Ebben az időszakban a két pontrúgásból kapott gólra a veszprémiek csak egy találattal tudtak válaszolni. Így 2:1-es eredménnyel fordultak a csapatok.

A második félidőben a hibákat megbeszélve ötletesen és egyre látványosabban futsalozott a gárda. A kapuban ekkor már Jónás Áron állt. A Némethék gyorsan 4:2 arányban a maguk javára fordították az eredmény állását.

A dunakesziek rutinos edzője ekkor mezőnyjátékost hozott be a kapus

helyére, amely taktikai húzással gyorsan egyenlítettek is. (Ezt a védekezési formát a veszprémieknek még gyakorolniuk kell). Az utolsó percekben még egyszer vezettek a vendégek, ám a hazai együttes nem adta fel, s végül a találkozó igazságosnak mondható 5:5-el ért véget.

Németh Gábor edző a mérkőzés után összességében elégedett volt a társasággal és a hozzáállással.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.