Dzsudzsák szép góljával ikszeltünk a horvátokkal

Az első félidőben a horvátok, a másodikban a magyarok voltak a jobbak.
 
 

Dzsudzsák szép góljával ikszeltünk a horvátokkal

Az első félidőben a horvátok, a másodikban a magyarok voltak a jobbak.
 
 
 
 
 

Dzsudzsák szép góljával ikszeltünk a horvátokkal

Az első félidőben a horvátok, a másodikban a magyarok voltak a jobbak.

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Horvátországgal mérkőzött meg már a nyári Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében.A találkozó előtt a válogatott tagjai egy transzparenssel mondtak köszönetet a szurkolóknak.

A sérülésekkel sújtott horvát csapat az első félidőben jobban játszott, majd Mandzukic a 29. percben gólra váltotta a találkozó addigi legnagyobb helyzetét, 0:1 . A magyar csapat legígéretesebb lehetősége Kleinheisler előtt adódott, aki a 42. percben próbálkozott távolról, de a horvát kapus védeni tudott.

A második félidőben Németh, Priskin és Nagy hagyta el a pályát, a helyükre Nikolics, Szalai és Elek érkezett, ez a húzása pedig bejött Bernd Storcknak, felpörgött a magyar csapat játéka. Válogatottunk rá tudta erőltetni akaratát a horvát csapatra, a 79. percben pedig sikerült is egyenlíteni, Dzsudzsák 23 méterről tekert a kapuba szabadrúgásból, 1:1.

A hajrában egyértelműen a mieinknél volt a momentum, ám újabb gólt nem sikerült szerezni. Az 1:1-es végeredmény összességében igazságosnak mondható, a 24.hu híre szerint az első félidőben a horvátok, a másodikban a magyarok voltak a jobbak.

Jegyzőkönyv. Barátságos nemzetek közötti előkészületi mérkőzés: Magyarország – Horvátország 1:1 (0:1). Groupama Aréna, 18 ezer néző. Magyarország: Dibusz (Bogdán, a szünetben) – Fiola, Guzmics, Lang, Korhut – Nagy Á. (Elek, a szünetben), Gera – Németh (Nikolics, a szünetben), Kleinheisler (Böde, 80.), Dzsudzsák (Stieber, 82.) – Priskin (Szalai, a szünetben). Gólszerző: Dzsudzsák (79.), ill. Mandzukic (29.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.