Telekadót fizethetnek jövőre a veszprémiek is

Többszáz millió forintos bevételre számít a jövő évre vonatkozó adóemelésekből és az újonnan bevezetendő telekadóból az önkormányzat.
 
 

Telekadót fizethetnek jövőre a veszprémiek is

Többszáz millió forintos bevételre számít a jövő évre vonatkozó adóemelésekből és az újonnan bevezetendő telekadóból az önkormányzat.
 
 
 
 
 

Telekadót fizethetnek jövőre a veszprémiek is

Többszáz millió forintos bevételre számít a jövő évre vonatkozó adóemelésekből és az újonnan bevezetendő telekadóból az önkormányzat.

Minderről sajtótájékoztatón beszélt a két alpolgármester pénteken. Az előterjesztéseket jövő héten a bizottságok, december 15-én pedig a közgyűlés is megtárgyalja - utóbbi hozza meg a végső döntést.

Némedi Lajos elmondta, a Fidesz-frakció csütörtök este ülésezett és tárgyalt a szóban forgó emelésekről, melyeket támogat is.

A 2012-ben érvényes adók kapcsán Brányi Mária elmondta, az iparűzési és az építményadó mértéke nem változik. A garázsok esetében viszont lesz változás, a 40 négyzetméteresnél kisebbek után fizetendő, 2001 óta változatlan 150 forint/négyzetméter helyett januártól 350 forintot kell fizetni négyzetméterenként. Nő az idegenforgalmi adó is, ami vendégéjszakánként az eddigi 380 forint helyett 452 forint lesz.

Brányi Mária szólt arról is, bevezetnek egy új adónemet, a telekadót, melyet a beépítetlen telkek után kell megfizetni. Ez alól mentességet kapnak a 700 négyzetméternél kisebb területek tulajdonosai, illetve három év türelmi időt kérhetnek az érvényes építési engedéllyel rendelkezők. A belvárosi övezetben a telekadó 300 forint lesz négyzetméterenként, a lakóterületeken 120 forint/négyzetméter, a gazdasági területeken pedig 210 forint négyzetméterenként.

A veszport.hu kérdésére Brányi Mária elmondta, a garázsadó emeléséből mintegy 52 millió forint, az idegenforgalmi adó változásából 1,2 millió, míg a telekadó bevezetéséből legfeljebb 317 millió forint bevételre számíthat az önkormányzat.

A tervezett díjemelésekről Némedi Lajos beszélt, aki elmondta, igyekeztek az infláció mértékénél maradni. A temetkezési szolgáltatásokkal kapcsolatos díjak 4,9 százalékkal nőnek, a kéményseprői szolgáltatásoké ugyanekkora mértékben változnak, de jövőre különbség lesz a hagyományos és a mesterséges kéményrendszerek díja között.

A helyi buszközlekedéssel kapcsolatos díjak átlagosan 8 százalékkal emelkednek, de Némedi Lajos egyelőre nem tudta pontosan megmondani, mennyibe kerül majd egy buszjegy vagy bérlet. Azt kérték viszont a Balaton Volántól, hogy a diák és nyugdíjas jegy-, illetve bérletárak változása ne legyen nagyobb 8, maximum 10 százaléknál.

A lakossági és közületi ivóvíz ára 4, míg a lakossági szennyvízkezelés ára 4,2 százalékkal nő, a közületi szennyvízkezelés ára pedig 6,8 százalékkal emelkedik. Az oktatási intézményekben fizetendő étkezésért jövőre hat százalékkal kell többet fizetni.

Némedi Lajos szólt arról is, nem változik viszont jövőre a hulladékkezelési és a távhő díja sem - utóbbi azért, mert ennek megállapítási joga már nem az önkormányzatokat illeti meg.

Az alpolgármester elmondta továbbá, hogy a háziorvosok ügyeleti, sürgősségi óradíja 100 forinttal nő, és beszélt arról is, a város a jövő évi iskolatej programra 25 millió forintot biztosít.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.