Orbán nagy pofont kent le saját szövetségesének

Feszültségeket okoz a kormánypártok között a vasárnapi boltzár eltörlése.
 
 

Orbán nagy pofont kent le saját szövetségesének

Feszültségeket okoz a kormánypártok között a vasárnapi boltzár eltörlése.
 
 
 
 
 

Orbán nagy pofont kent le saját szövetségesének

Feszültségeket okoz a kormánypártok között a vasárnapi boltzár eltörlése.

A vasárnapi zárva tartás kérdésében egyértelműen politikai hátraarcot csinált a Fidesz, április közepére nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyet elvesztették. A nagyobbik kormánypárt eközben arra sem pazarolt időt, hogy ne hagyja hátra sajátjait. A KDNP számára ez volt „az ügy”, és ezért is tudta 2015-ben áterőltetni a nagyobbik kormánypárton. A boltzár eltörlése tehát minden bizonnyal feszültségeket fog okozni a kormánypártok között – állapította meg a lépés politika hatásait vizsgáló elemzésében a Policy Agenda.

Az elemzőcég szerint a Fidesz számára nyilvánvaló volt: ha a népszavazási vereséget el akarják kerülni, akkor a visszavonulás már csak időzítés kérdése. Egyszerre kellett két szempontot figyelembe venniük ennek kapcsán. Egyrészt a minél korábban végrehajtott korrekció megakadályozza, hogy nagyobb mozgósításba kezdhessen az MSZP.

A kérdésnek ugyanakkor van egy nagyon erős koalíciós vonzata is. Ez pedig a KDNP számára „átengedett” területek témája. Ha a KDNP szempontjából készítenénk „mérleget”, akkor az látszik, hogy saját ügyük (ahol csak kereszténydemokraták voltak az előterjesztők) ebben a ciklusban három volt (magáncsőd intézményének bevezetése, árubemutatók szabályozása, vasárnapi zárva tartás). Ezek mindegyikéhez biztosította a Fidesz a többséget. Az előző ciklusban a kereszténydemokraták 29 kezdeményezéséből 14 ment csak át a parlamenten, és ezek közül három volt nagyobb jelentőségű. Az egyháztörvény komoly botrányt váltott ki, a családok védelméről szóló inkább egy kerettörvény, míg a címerekről és zászlókról szóló pedig fontos, de egyáltalán nem politikai karakterképző.

Látható, hogy igazából csak a negatív hangulatú kezdeményezések maradnak meg a választókban. A visszavont vasárnapi zárva tartás, a többször, botrányok között módosított egyházügyi törvény, illetve az alacsony érdeklődést kiváltó magáncsőd intézménye.

A kormánypártok közötti frusztráció kölcsönös lehet, hiszen a KDNP az adatok alapján szűk mozgásteret kapott a nagyobbik kormánypárttól, míg a Fidesz úgy éli meg, hogy a kereszténydemokraták keveset csináltak, de azt is botrányosan.

Az egyértelmű, hogy ettől a fiaskótól a kormánykoalíció stabil marad, arra ugyanakkor számítani kell, hogy ez az ügy nyomot hagy a két képviselőcsoport közötti együttműködésben, és ez a mindennapok szintjén biztosan feszültségeket hoz felszínre. A szakpolitikai vitákban jön el a reváns ideje, miközben a kormányfőnek most a legkevésbé hiányzik a belső konfliktus erősödése. Már csak azért is, mivel a közoktatás ügye nem megoldott, amit a közvéleményben és a belső fórumokon sokan a KDNP hibájának tartanak (Hoffmann Rózsa irányítása alatt jött létre a mai rendszer) – írja a Policy Agenda a 168 ÓO információi szerint.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.