Világklasszis jobbszélsőt igazolt a Veszprém

A Telekom Veszprém a hivatalos oldalán közölte, hogy leigazolta a Dragan Gajicot.
 
 

Világklasszis jobbszélsőt igazolt a Veszprém

A Telekom Veszprém a hivatalos oldalán közölte, hogy leigazolta a Dragan Gajicot.
 
 
 
 
 

Világklasszis jobbszélsőt igazolt a Veszprém

A Telekom Veszprém a hivatalos oldalán közölte, hogy leigazolta a Dragan Gajicot.

A szlovén válogatott játékosa az RK Rudar Evj csapatában kezdte pályafutását, majd 2004 és 2011 között – egy éves zágrábi kitérővel – az RK Celje Pivovarna Lasko együttesében játszott, mellyel hatszor nyert szlovén bajnokságot, ötször pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett.

Hazájából a Montpellierhez szerződött, a francia csapattal 2014-ben az EHF Kupában a második helyen végzett, ebben a kiírásban ő lett a sorozat gólkirálya.

Hasonló egyéni elismerést ért el a 2015-ös világbajnokságon is, hiszen 71 találatával a torna gólkirálya lett, emellett az All Star-csapatba is beválasztották a 188 centiméter magas jobbszélsőt, aki két évre kötelezte el magát a magyar bajnokhoz.

A bakonyi gárda hétméteresekkel bukta el idén a BL-döntőt a Kielce ellen, jövőre Gajiccsal a soraiban szállhat harcba a végső sikerért.

A frissen leigazolt játékosnak a 24.hu információi szerint honfitársával, Gasper Marguccsal kell majd megküzdenie a csapatba kerülésért.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.