Döntetlennel búcsúztunk a svédországi Eb-től

A magyar válogatott egy győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel zárta 12. helyen a tornát.
 
 

Döntetlennel búcsúztunk a svédországi Eb-től

A magyar válogatott egy győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel zárta 12. helyen a tornát.
 
 
 
 
 

Döntetlennel búcsúztunk a svédországi Eb-től

A magyar válogatott egy győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel zárta 12. helyen a tornát.

A szép búcsú reményében lépett pályára utolsó középdöntős mérkőzésén Helsingborgban a magyar válogatott. Az ellenfél Oroszország volt, amely nagy csalódásként élte meg, hogy lemaradt a helyosztókról azok után, hogy három hónappal korábban Rióban megnyerte az olimpiát. Persze azóta jelentős átalakuláson ment át Jevgenyij Trefilov együttese, három játékos visszavonult, kettő pihenőt kapott, míg egy megsérült nyolc nappal az Eb-rajt előtt.

Ezúttal Kiss Éva kezdett a kapunkban, de már tíz perc után át kellett adnia a helyét Szikora Melindának. Nem sokkal előtte, 5:4-nél vezettünk először a mérkőzésen, miközben a februárban a 18. életévét betöltő Antonyina Szkorobogatcsenko egy orosz támadásnál szó szerint kiütötte Klivinyi Kingát. (Az már csak „hab” volt a tortán, alighogy visszajött a büntetéséből, ülhetett le újra a padra, mert a változatosság kedvéért a levegőben lökte meg Klivinyit.)

Amit sokkal jobb volt látni, hogy bejött a kapuscsere, Szikora 50 százalékkal védett a szünetig, de védekezésben egyébként is többször jól avatkoztunk játékba. Támadásban pedig a heteseket is biztos kézzel értékesítő Kovács Anna góljaival tudtunk vezetni. Rasmussen időkérése után 12:9-es előnyre tettünk szert, ami üdvözítő volt, hogy közben egyre több játékosunk iratkozott fel a gólszerzők közé (az első félidőben összesen nyolcan találtak be). Az oroszok azonban egy emberelőnyt is kihasználva egyenlítettek, de mégis eggyel mentünk az első harminc perc után, 14:13.

A folytatásban szívós munkával újra sikerült elmennünk három góllal, de leszakítani nem sikerült a Darija Dmitrijeva vezette oroszokat, akik – kihasználva a támadásban kimaradt helyzeteinket – éppen az irányító találataival értek be minket. Jött is a második időkérésünk. Ismét elővettük a hét mezőnyjátékossal való támadást, amely azonban hordozott magában veszélyt. Megfordult a meccs képe, az oroszok vették át az irányítást, és nekünk kellett futnunk az eredmény után. A lehetőségekhez képest sokat cseréltünk, de így is az utolsó erőtartalékaikat mozgósították a lányok. Az utolsó tíz percre visszajött Kiss Éva, aki rögtön ziccerben hárított, miközben emberfogással próbáltuk kivenni a játékból Anna Vjahirjevát.

A svéd játékvezetők a videobíró igénybevétele után piros lappal kiküldték Viktorija Zsilinszkajtyét, a sértett, Klivinyi ismét egálra alakította az állást. Zaklatott percek kezdődtek, mi több tiszta helyzetben is hibáztunk, míg az oroszok hetest rontottak. Klivinyi hetest és két percet érően szabálytalankodott, amelyből Dimitrijeva talált be, így nehéz három perc következett. Hornyák Dóra azonban egy nagy bombával egyenlített.

A létszámhátrányt túléltük, és Rasmussen harmadik időkérése után az utolsó percben a vezetésért támadtunk, azonban nem találtunk be, de legalább az ellentámadásnál nem kaptunk gólt. 

Kim Rasmussen értékelése az NSO tudósítása szerint a mérkőzés és az Eb után: - Büszke vagyok a lányokra, pedig nagyon fáradtak voltak már. Mindent beleadtak, szinte járni sem tudtak a végén. Ezért is cseréltem sűrűbben. Kemény munkára van szükség, mert vannak hiányosságaink. De látjuk, hogy mi hiányzik. Okosabban megyünk haza. Otthon mindenki kielemzi majd a tanulságokat, és legközelebb jobbak leszünk.

Jegyzőkönyv. Női kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, 3. forduló: Magyarország - Oroszország 26:26 (14:13). Helsingborg, 732 néző. Vezette: Kurtagic, Wetterwik (svédek). Magyarország: Kiss É. – Bódi 2, Görbicz 2, Kisfaludy 2, Szekeres, Kllivinyi 5, Erdősi 1. Csere: Szikora (kapus), Kovács A. 6 (4), Hornyák D. 4, Mészáros R., Planéta, Schatzl 2, Lukács V. 2. Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen. Az eredmény alakulása. 6. p.: 3:3. 13. p.: 6:7. 20. p.: 10:8. 23. p.: 12:9. 28. p.: 12:12. 35. p.: 17:14. 42. p.: 19:19. 45. p.: 21:20. 47. p.: 21:23. 49. p.: 23:23. 51. p.: 24:24. 57. p.: 25:26.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.